A cselekvés jógája

*

Sokszor és sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon mi lehet az igazán ideális, hétköznapi munka annak, aki pl. buddhizmussal foglalkozik, vagy egyéb szellemtudományokat tanulmányoz. Sőt, ez a kérdés sokakban nem csak hogy felmerül, hanem valóságos, mindennapi  problémát is jelent, amit "meg kell oldani".

A hétköznapok monotonitása, a robotélet, a puszta pénzszerzés, világi laikusok és semmit-sem-értő, anyagias, rosszindulatú, törtető munkatársak között eltöltött napi nyolc-kilenc óra, és a magasabb cél, spirituális beállítottság, filozófiai gondolkodásmód között a felszínen húzódó ellentmondás, ellentét, feszültség, rendszeresen felbukkanó téma azok számára, akik azt gondolják, hogy egy nemes gondolkodásmódhoz és nemes életcélhoz, nemes nyugalomhoz - nemes megélhetés szükséges.

Sok romantikus, sztereotip elképzelés és vágy él arról, hogy milyen ideális is lenne egy szellemi orientációjú életvezetést maga elé tűző embernek például egy indiai farmon élve dolgoznia, állatokat gondozva, vagy egy hajléktalanokat segítő alapítványnál, netán egy könyvesboltban-, antikváriumban-, teázóban tevékenykednie, de akár tanítóként is, előadásokat tartva a hallgatóságnak, az alapvető, mindennapi megélhetéshez szükséges anyagiakat így előteremtenie.

De ezek a külső körülmények vajon valóban szükségesek-e ahhoz, hogy az ember szellemi nyugalmat leljen? Vajon a szellemi realizáció összefüggésben áll-e azzal, hogy a feltételes körülményekből adódóan éppen hova veti az embert a Sors, és hogy pillanatnyilag éppen menedzser-e vagy beosztott, jól keres-e vagy éppen rosszul? Van-e bérmi köze a szellemi-lelki nyugalomhoz annak, hogy Európában vagy Indiában él-e valaki?

Nos, ez a dolog egy időben nekem is probléma volt. Sokáig kérdés és téma volt bennem, hogy vajon amit dolgozok, és ahogyan élek, az hogyan egyeztethető össze a nézeteimmel; és vajon mit is dolgoznék, hol és hogyan is élnék, ha egyik pillanatról a másikra hatalmamban állna befolyásolni a körülményeimet...

A megoldást ebben a témában nekem az jelentette, amikor váratlanul rájöttem, hogy hogyan kell a körülöttem zajló eseményeket valóban és szó szerint "körülöttem zajlókként" szemlélni, és nem "megváltoztatni" akarni őket, hisz azok úgy sem rajtam múlnak, és nem én okozom, pusztán csak passzívan elszenvedem azokat, mint egy bábu - még akkor is, ha látszólag minden "az én döntésemen múlik".

Amióta képes vagyok - még ha néhány pillanatig is - Önmagamra tiszta Tudatként tekinteni, állandóan az itt-és-most-ban lenni, de mégis bárhol, bármilyen pillanatban valóságosan és intenzíven, "kívülről", mintegy objektumként letekinteni magamra és környezetemre, és egyfajta tapasztalás-feletti tapasztalatban visszaemlékezni a Jelenvalólét igazi természetére - a kontempláció és elmélyedés áldását érzem magamban, és teljes nyugalom fog el, amikor csak akarom, bármilyen szituációról is legyen szó.

Letekintek arra az alter egóra, amit mindenki velem azonosít, és amely a környezetet "alkotja": letekinteni a megmagyarázhatatlan és kimondhatatlan Középpontból mint az igazi Önmagamból, amely Középpont ugyan nem része a világnak, de a világ mégis csak annak köszönheti létét, amint egy nagy folyó a Forrásnak: ez az igazi hatalom arra, hogy az ember ne szenvedjen attól, amitől nem kell szenvednie.

A kulcs tehát az, hogy tudatosítod magadban: nem az a kérdés, hogy konkrétan mit csinálsz, és hogy mit dolgozol (ti. "hol vagy"), és hogy hogyan tudnád azt befolyásolni, mert ezek teljesen másodlagos, relatív, és esetleges tényezők csupán, tehát a nem-Én birodalma, hanem az a döntő mozzanat, hogy tudj elvonatkoztatni, átvitt értelemben gondolkodni: merj és ne csak merj, hanem tudj is kiszakadni a látszatok világából, az életet csak álmodók társadalmából, miközben külsőleg és látszólag velük egyformán, de ragaszkodás nélkül, ismerve a Valót, egykedvű felülemelkedettségben és tudatosan cselekszel és dolgozol, nevetsz és sírsz, örülsz és haragszol. Sőt: átadod magad annak az érzésnek, hogy a része vagy a világnak, miközben dolgozol.

Lásd kívülről magadat: legyél szenvtelen és közömbös, felülemelkedett és mindig a valóságra éber. Ha rossz behatás ér, tudd, hogy most egyszerűen rossz behatás ért, ha jó, egyszerűen csak hideg fejjel vedd tudomásul, hogy jó behatás ért. És így tovább. Teljesen lényegtelen dolgok ezek: a Tiszta Tudat mindent átható Üressége, a kimondhatatlan és megtalálhatatlan Önvaló jelenléte az egyedüli, amire egyedül koncentrálva emlékezned kell.

Úgy szemléld mindennapjaidat, mint amikor alszol, és álmot látsz, de közben mégis tudod, hogy alszol, és hogy álmot látsz.

Bárhol is legyél, bármilyen "munkát" is végezz, mindig tudd tehát: a Múlandóság, az Állandóság, a Csend, a Nyugalom, de a Zűrzavar, a Rossz, a Szenvedés is, ahogyan az Üresség, és a Teljesség, az Objektum és a Szubjektum is - egyaránt Én-Önmagad különböző arcai, és ezek mindig, mindenhol megtalálhatók és láthatók, és pusztán tényleg a nézőpont megválasztásának a kérdése, hogy ezek a modalitások láthatók-e, hogy látod-e magad körül és mégis magadban ezt a valóságot éppen. És mivel a valóság eme jellegei tértől-időtől függetlenek, mert mindig és mindenhol lényegi tulajdonságai a jelenségeknek, állandóan benned vannak, szüntelenül közel vannak hozzád.

Mert: Regnum Dei intra vos est.

De ha néha mégsem látod Önmagad, csak szenvedsz a sok "munkától", a kevés "fizetésedtől", a rossz "főnöködtől", a "munkatársaid ármánykodásától", az sem baj. A szenvedés ugyanis az éberség első foka - ahogyan azt Hamvas is mondja.

Előbb-utóbb ugyanis mindenképpen feltárul előtted a Valóság, ha megfelelően tudsz szenvedni: és megfeleleően szenvedni annyi, mint nem a fentiektől szenvedni, hanem attól, hogy már megint nem látod Önmagad; attól szenvedj, hogy nem vagy elég éber ahhoz, hogy felülemelkedj önmagadon - Önmagadhoz. Az énedtől szenvedj.

Ezeket kitartóan gyakorolva biztosan elérkezik a pillanat, ami a megnyugvást jelenti.

Még akár egy irodában ülve is, amikor egyszer csak meghallod a lélegzésed ütemes hullámzását, vagy amikor egy, az ablakod előtt V-alakban elrepülő madárraj hirtelen rá nem ébreszt a leírhatatlanra, és feltárul a nirvána pillanatnyi effektusa a létforgatagban.

*

Bárkivel is beszélgettem erről a problémáról eddig, öt perc alatt teljesen sikerült megnyugtatnom és békét teremtenem benne - még ha időlegesen is. Most is bízom benne, hogy sokakat sikerült inspirálnom arra, hogy fentiek szellemében szemlélje mindennapjait, és ne szenvedjen olyan dologtól, amitől nem kell szenvednie.

*