az őrült bölcsességről

*

tudom, hogy adott esetben már-már unalmas is lehet a dolog, amiről most röviden írni fogok, de a jelenség súlya megéri az ismétlésből fakadó unalom kockázatát, ezért vállalom azt: az un. buddhizmust érintő "szakirodalomban" - illetve annak egy igen speciális rétegében - sok helyen találkozni egy igen durva összemosással, már ami az "alany" kérdését illeti

legutóbb chögyam trungpa két amerikai előadását tartalmazó, "őrült bölcsesség" c. könyvében* olvastam az "egó" és az "önvaló" egyetlen logikai csúsztatással való azonosítását, már korántsem meglepődve ugyan a dolgon, de méginkább nevén nevezve azt **

fentiek apropóján (és többetek kérésére is), akkor most megismétlem: az (alter-)"egó", a kondicionált, analizálható, okfüggő kauzalitásnak alávetett halmazat (=személyes én) egyetlen tradícióban sem azonos az "önvalóval" (a személyfeletti ön-valósággal), és ezt pl. a páli kánon szövegei is nyilvánvalóvá teszik, többek között, de ideértve a szánkhja-kárikát és a svétásvatára-upanisadot is (a svétásvatára-upanisad a szánkhja egyik legfontosabb szentirata, és számos vallástudós szerint kapila műve, aminek ismerete ajánlatos a korai buddhista szentiratok tanulmányozásához is), hogy csak néhány, a buddhizmushoz kapcsolódó, valójában prebuddhista doktrínákat őrző szövegeket említsek

chögyam trungpa

a dolog pikantériáját azonban az adja meg, hogy chögyam trumpa könyvében több ponton is illusztrálja a "szellemi materializmus" fogalmát, nevezzük úgy, hogy igen szerény eszközökkel: azt azonban nem veszi észre, hogy egész gondolatmenete nem is érinti a szellemi materaializmus szintjét, hanem megmarad a legdurvább materializmus síkján (némi magyarázat: már önmagában az metarializmus, hogy érvelése során kifejti, hogy minden, amiről szó van a könyvében, pusztán ateista szemszögből érvényes, de azt nem fejti ki, hogy mindezen tanok (pl. a különböző világ- és létsíkok), pusztán transzmutálható tudatállapotok, hanem úgy interpretálja "padmaszambhava történetét", mintha az egy objektív, a tudattól független valóság lenne)

végezetül az, hogy a buddhizmus-előtti tibetieket mintegy "szellemileg civilizálandó", "megtérítendő barbárokként" festi le, méginkább önmaga paródiájává teszi a könyvet (megjegyzem, hogy pl. a prebuddhista dodár művészettel - amiből a tibeti thankák is erednek - eddig egyetlen kulturális antroplógiai tanulmányban találkoztam, ami a hetvenes években született, egy szovjet kutató kutatásai alapján)

*

minden ortodox tradíció alapja annak felismerése, hogy a múlandóságnak alávetett tudateffektusok, pszichomentális-pszichofizikai jelenségek, és a legdurvább testiség szintje, nem azonosíthatóak "önvalóként" - ez a felismerés azonban máris "látens, passzív ismerettel" szolgál magáról az önvalóról

(úgy tűnik, hogy pl. a páli kánon mai értelmezései nem többek naív realizmusnál, és szubjektív idealista dualizmusnál, ami persze az értelmezők nagy részének gondolkodását jellemzi, nem magát a kánont)

*

felmerül a kérdés, hogy mi is akkor az "önvaló"?

a választ egyrészt maga a satipatthána-sutta adja meg, egyfajta negatív teológiára emlékeztető metódussal: mindaz, ami a tudat előtt felbukkan, nem önvaló, legyen szó akár belső, akár külső jelenségekről, tehát röviden: "okozati láncolatról"

másrészt pedig fehér judit is válaszol a kérdésre nagarjuna-kommentárjában: "a középút a 'létezik', 'nem-létezik' kategóriákkal leírhatatlan, szavakkal kifejezhetetlen valóságra utal."*** - ahol a kulcsszó a "valóság", ami mellé ugyanazokat a tulajdonságokat utalja, mint amik az önvalót jellemzik pl. az upanisadokban

és a kör vasubandhuval be is zárul, aki a "nem-létezés egy szerkezeteként ( ez maga a tudat)" definiálja a megjelenő dolgokat...

___________________________

* érdekes a könyv abból a szempontból is, hogy - több helyen is, - a tibetieket, legalábbis padmaszambhava érkezése előtt, "primitív, faragatlan, makacs (?), babonás, kezdetleges hitű népekenek" festi le, mindezt néhány odavetett sorban, a gyarmatosító spanyolokra emlékeztető fennhéjázással, mélyen elhallgatva azt a kis apróságot, hogy a buddhizmus előtt többezer évvel már kifejlett metafizikával és tanrendszerrel rendelkeztek a tibeti őslakosok, teljes gyakorlati-realizációs metódusokkal, és hogy az intézményesített buddhizmus uralomra törése pusztán politikai okoknak volt köszönhető, aminek sokezer bön pap élete látta kárát: persze ezeken a csúsztatásokon nincs mit csodálkozni, hiszen minden iskola, vallás és eszmerendszer magának akarja tudni az igazság kizárólagos birtoklását...

** Pl.: "Ami ezeket a megtévesztéseket okozza, az az önvalóban, az egoban való hit. (...) A buddhista szemléletmód szerint az ego vagy önvaló nem létező. Egyáltalán nem alapszik semmilyen meghatározott, valós tényezőkön. Csupán azon a hiten vagy feltevésen alapul, hogy mivel én magamat így-és-így hívom, ezért létezem. (...) Ez a kezdetleges hit azon a módon működik, hogy az 'abban', a másikban való hit hozza létre az 'ezt' , az önvalót." (82.o)

*** azt megjegyzem, hogy a középút értelmében a "létezés" és "nem-létezés" ellentétpárjai nem zárják ki a lét fogalmát, ahogy az "én" és "nem-én" ellentétpárjai sem zárják ki az önmagaság létét, mivel a létvalóság magában foglal minden kettősséget: ha ezek az ellentétpárok kizárnák, nem beszélhetnénk középútról, csak dualizmusról

*