a politizálókhoz

*

nem szoktam "politizálni" - hacsak abból a szempontból nem, ahogyan platón is tette: a tegnapi európa-parlamenti választások okán azonban nem tudok szó nélkül elmenni náhány dolog mellett, melyek leginkább az ostoba tömegek manipulálásáról, és a felnőtt, értelmes embereknek tartott "politikusok" gondolatairól szólnak

"fölényes, mindent elsöprő, történelmi győzelemről", és "fatális vereségről" olvasunk az újságok címlapjain, a hírek futócsíkjain: pártok, és "híveik" hadakoznak egymással, örülnek és keseregnek egyszerre

de valójában mi is történt? a népbutító általánosítások helyett nem kéne megállni inkább, és elmélyedni abban, aminek ténylegesen szemtanúi lehettünk?

egy gyors statisztika, az objektivitás kedvéért: a köztársaságunkban élő kb. tízmillió emberből szavazójoggal nyolcmillióan rendelkeznek: a nyolcmillióból viszont csak hárommillióan szavaztak, a hárommillió voks pedig megoszlott minimum hat-hét párt között

a "győztesre" az ország teljes lakosságának alig több mint 15%-a szavazott, némiképpen kisajátítva annak lehetőségét, hogy más egyáltalán szóba jöhessen, továbbá mégha a szavazattal élők teljes számához képest ez az arány 56% is, valójában többmillió ember tartotta-tartja távol magát az un. "politikai közélettől", ami egy valódi demokrácia agóniáját jelentheti, és ami ugyanakkor komoly figyelmeztetés a "párthívek" számára is, már amennyiben hogy néha szakítsanak "ellenségeikkel" kapcsolatos rögeszméikkel, és pár lépés távolságból szemléljék a cirkuszi porondot, beleértve saját magukat is

ezen a ponton felmerül bennem néhány súlyos, konkrétabban körvonalazott kérdés is:

miféle demokrácia, miféle beteg nemzet az, ahol a szavazójoggal rendelkező állampolgárok 65%-a mintegy bojkottálja a köztársaság sorsát érintő népszavazást, és távol marad? hova fog ez vezetni, különös tekintettel azon politikusaink nyilatkozataira, akik szemlátomást tudomást sem véve fenti tényekről, a hangulatot keltik, ünnepeltetik-, vagy éppen sajnáltatják magukat, és nem akarják megérteni, hogy az országban pusztán egy igenis szűk kisebbség gyakorolja szavazójogát - a valódi, tényleges többség - kiábrándulván a politikai paletta minden szegmenséből - hallgat, és vár, miközben a "pártvezetők" úgy tesznek, és azt kommunikiálják, hogy egy "egész nép" áll mögöttük, vagy éppen hogy egy "egész nép" fordult szembe velük

vajon mi állhat eme csendes, apolitikus, láthatatlan és masszív tömeg motivációjának a hátterében: vihar előtti csend? a többség reakciója az ostobaságra? kiábrándultság? apátia? tudatlanság? esetleg egyik sem?

nem lehet tudni

(ezen a ponton azt fontos viszont leszögezni, hogy nem azzal van baj, ha valaki apolitikus: azzal van baj, ha rosszul az, ha tudatlanságon alapul a passzivitás)

mindenesetre az sehol nem demokrácia, hogy két-hárommillió ember dönt tízmillió sorsáról - ennél még egy irányított, ellenőrzött monarchia is jobb lenne, egy arisztokrata (és szellemi) elit uralkodásával

de vajon mi a megoldás erre a paradox helyzetre, mármint arra, hogy egy demokráciában a nép nagy része úgy dönt, nem vesz részt a demokráciában, és ez rögvest magával is vonja magának a demokrácinak az agóniáját is, utat nyitva a közönségességnek, és ezzel mintegy önmaga felemésztésének is?

nekem most két ötletem van:

az első: hetvenöt százalékos részvétel alatt érvénytelennek kellene nyilvánítani bármiféle "eredményt", és megismételni a népszavazást - addig, amíg a küszöböt át nem lépik a szavazók

a második: platón állama, ahol egy filozófus-király gyakorolja a hatalmat, isteni ideák szemlélése folytán, egyedül

jelen helyzetben nem nagyon látni harmadik utat, de azt is tudom, hogy az utóbbi gyakorlatilag megvalósíthatatlan (lásd szókratész, vagy éppen jézus esetét)

a "nép" - mindig szívesen eltiporja az igazságot

az más kérdés, hogy a paradoxonok-paradoxonja az, hogy lehet-e másfajta államformát kívánni egy olyan nemzetnek, mely ezer év óta nem látott szellemi mélyponton vergődik, mint azt, amit saját magának választ...

*