"De bár a logosz közös, úgy él a sok ember, mintha külön gondolkodása volna."
Hérakleitosz, Fr.B2
*
Statiszták, háttérszereplők az életem peremén. Az ismerős arcok a metrón, a buszon. A mindig a megszokott helyen térdelő vagy ülő koldusok. Ugyanazok a hajléktalanok, ugyanazokkal a szagokkal, ugyanazokkal a mozdulatokkal. Soha nem beszélek ezekhez az emberekhez, és soha egyetlen szót sem szóltak még hozzám: néma refrénjei a hétköznapi életnek, akik csak addig léteznek, amíg elmegyek mellettük: létük talán tényleg nem több néhány másodpercnél.
Az utóbbi időben azonban szöget ütött a fejembe, hogy mennyire állandó díszletei az eseményeknek: szinte természetes, hogy mindig látom őket a meghatározott helyeken járva. Mint ahogy egy festményen is mindig ugyanott vannak az alakok, ezek az emberek is meghatározott téridő-koordináták metszéspontjait jelzik számomra.
De vajon mit szimbolizálnak ezek az emberek nekem? Kik ők valójában? Mit tanulhatnék tőlük? Mi az igazi szerepük az illúziók és monotonitások eme tartományában?
Jeleznek-e egyáltalán valamit...?
Érthetetlen, hogy ha a tudós filozófus megfejtés után fürkészi a távoli csillagokat és a természet valamennyi rejtett jelenségeit, vajon miért nem ezekkel az embertársaival kezdi munkáját, akik pedig ott vannak az orra előtt egy karnyújtásnyira??
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése