Az elsődleges frontvonal

*

Mára úgy látom, hogy a szellemi tudatlanság elsődleges frontvonala valójában nem az egyszerű, tanulatlan tömeg-ember, hanem a "műveltebb réteg", azon belül is az un. szellemtudományokkal foglalatoskodó, de csak féligazságokat ismerő hobbi-bölcs kasztja. A Blikk-olvasó, Győzikét-néző, pláza- és plazmatévé-hívő egyedekből álló réteg - úgy tűnik - sokkal ártalmatlanabb a józan észre, mint ez a kaszt.

Elgondolkodtató dolog ugyanis azt látni, hogy a legtöbb "buddhista szellemi közösség" tagjai, akik ráadásul mélyen hisznek is abban a dogmában, hogy a Buddha "tagadta az Önvaló és az Én létezését" (hm, de akkor kik azok, akik hisznek ebben? és "kiknek" beszélt a Buddha?), titokban szellemi egoisták, nyíltan pedig gyakorlati egoisták, pontosan az ellenkezőjét megvalósítva annak, mint amiben hisznek, és amit hirdetnek.

Miért állítom ezt?

Egyszerűen azért, mert ezeknek a szellemi iskoláknak a tagjai legtöbbször és állandóan arról beszélnek - hogy "nekem szennyeződéseim vannak a tudatomban", amik "létrehozzák ezt a világot" (látens szolipszizmus? és "kinek" a tudata?), vagy hogy "én így-és-így látom a dolgokat", "nekem ez-és-ez a karmám", "én nem eszek húst"...

Hogy "én nem ölök", "én sokszor meditálok", "állatvédő vagyok", "nekem ezek az elveim", "én iskolát vezetek", "én csigungozok", "két beavatásom is van"...

"Én mantrázok", "én reggelente futok", "én ide-és-ide járok", "én nem szeretem Platónt"...

...egyszóval más sem hallatszik a zajon át, csak ez: én-én-én-én.....

A fentebb említett, Győzikét-néző és bevásárlóközpontokban szocializálódott kaszt legalább nem hirdet vallási köntösbe csomagolt, könnyen emészhető konzum-"igazságokat", és ezért is van az,  hogy kevésbé ártalmasabbak, mint szóban forgó bölcseink.

Halkan megjegyzem, hogy már pusztán annak a ténynek köszönhetően is, hogy egyáltalán aktusban állnak és "beszélnek", permanensen egyaránt nyílt és rejtett önellentmondásban maradnak dogmatikus tanaikkal, hiszen "aki" (?) valóban úgy "véli", hogy "nincs énje", "annak" (?) csendben kellene maradnia, és úgy kellene viselkednie, mint egy darab kőnek. De érdekes módon senki nem marad csendben, és pusztán a valóság megnyilvánulása miatt, az ember nem is "egy darab kőként" jelenik meg.

Az, hogy ezt az önellentmondást ráadásul hogyan egyeztetik össze a buddhizmus későbbi iskoláival (mint a yogacara és a madhyamaka), ahol mindenfajta "kettősség" eltűnik, tehát csakis egy önmagában álló (=Én-Önmaga) tiszta Tudat lesz láthatóvá (amely mindig magába ölelte az "öntudatlan én"-t is), rejtély: az viszont jogos kérdés, hogy hogyan egyeztetik össze fenti kijelentéseiket a buddhizmus igazi tanításaival...

Feltehetőleg ez az ellentmondás és következetlenség abból ered, hogy éppen durva, legtöbbször materialista egoizmusuk miatt nem képesek az Én-Önmagamnak mint ontológiai fogalomnak másfajta jelentést és realitást tulajdonítani, csak durván "személyes" aspektust, és  ennek a másfajta (magasabbrendű) jelentésnek a képzetét elgondolni sem tudják tudatukban, noha állandóan eme Én-Önmaga pozíciójában állnak, de létvakságban. És feltehetően türelmetlenségük, intoleranciájuk az ellentétes vélekedésekkel szemben is erre a durva egoizmusra (és a kisebbrendűségi komplexusukra) vezethető vissza.

Azonban az tényleg érthetetlen, hogy ha a matematika, a fizika, vagy a geometria egyes természettörvényei szükségszerű levezetésekbe mint az intelligencia működésébe futnak össze, akkor ez miért nincs így a filozófiában, ahol szintén, több ezer éve már többszörösen bizonyított ontológiai-autológiai axiómák állnak a rendelkezésre? Hogy miért tapasztalható az az általános jelenség, hogy érvelés helyett személyeskedés zajlik egy-egy filozófiai vitában, vagy - jobb esetben! - dogmarendszerek mechanikus tételeinek mantrázása? Érthetetlen az is, hogy korunk silány és lapos filozófiai műveltségével bíró úri nagyközönség mégis miért tud rendre jól működő, sikeres üzleteket kovácsolni önnön tudatlanságából?

A választ költői kérdéseimre adja meg maga a Kedves Olvasó.

*