"Ezt tudni elég"

*

A "tibeti halottaskönyv" lényege - a népszerű, terjengős, könyvtárnyi mennyiségű, ám annál inkább félrevezető és lapos interpretációk ellenére - nézetem szerint nagyjából fél oldalon kifejthető.

Eszerint a mindennapi reflexiók és tudatműködések hátterében transzcendensen [és immanensen] meghúzódik egy preontológiai értelemben vett Tiszta Én-Önmaga, egy Tiszta [Ön-]Tudat, amely a halál természetéből adódóan a halálban mintegy automatikusan és szükségszerűen önmagában feltárulhat - és egy rendkívül rövid időintervallumban in concreto mindenki előtt fel is tárul.

Ez a tiszta Öntudat megtapasztalható és paradox módon kontemplálható már a halál előtt is, itt és most, az ember biológiai értelemben vett életében, különböző üresség- és halálmeditációk, un. "haláltudatosítások" során. Ezek gyakorlásakor létrejöhet a valósággal való szemtől-szembe ülés.

Azt az állapotot, amikor a halál beáll ("az elemek feloldódnak"), és feltárul a Tiszta Én-Önmaga, antará-bhava-nak ['köztes létezés'] nevezik szanszkrit nyelven: ez az az állapot, amelyben "az egyéni lélek (az önmagát szemlélő Öntudat) a már elmúlt, és a még el nem kezdett megtestesülés között létezik".

Az alapszöveg szerint ebben az állapotban történik meg a Tiszta Én feltárulása:

"Most tapasztalod a Tiszta Valóság kristályos fényét. Ismerd fel. Mostani tudatod valóságos természete szerint üres, alakzatokat és színeket nélkülöző, természete szerint üres, maga az Igaz Valóság, a Legteljesebb Jó.

Tudatod, amely most üresség, mindazonáltal nem tekintendő a semmi ürességének, hanem Öntudatnak, gátakat nem ismerően világítónak és üdvözültnek; a Való Öntudat ez, maga a legteljesebb Buddha.

Saját Öntudatod, amely most formákat nélkülöző és valóságában üres, és a fölismerés, a világító, az üdvözült - e kettő el nem választható. E kettő egyesülése a Tökéletes Megvilágosodásnak Dharma-káya állapota.

Saját Öntudatod, a világító és üres mint a Nagy Sugárzó Test elválaszthatatlan része, nem ismer sem születést, sem halált, és maga a Megváltozhatatlan Fény - Amithába Buddha.

Ezt tudni elég.

Öntudatod ürességét mint Buddhaságot fölismerni, és azt saját Öntudatodnak érezni elég ahhoz, hogy a Buddha isteni szellemének állapotában megmaradhass."

Ha ijedség, halálfélelem, kétségbeesettség, tanulatlanság, szétszórtság, dekoncentráltság és egyéb, a metafizikai tudatlanságra vonatkozó késztetésekből adódó reflexiók, vagy a körülmények miatt [pl. biofizikai sokk] a függő keletkezés újra megnyilvánul, az alanytudat ismét a létforgatagba zuhan, az Én elfedettségbe kerül: ezek során további hallucinációk, és ettól a Tiszta Fénytől, tehát az Én-Önmaga állapotától egyre inkább elforduló ösztönvilág jön létre (a halottaskönyv szövegei innentől kezdve 99%-ban már ezekkel a tudatmódosulásokkal foglalkoznak, tehát az [ismételt] öntudatlanságra való zuhanás különböző stációit írják le, és az azokban való legoptimálisabb realizációkra oktat).

A halottaskönyv tehát valójában nem másról szól, mint a halálban rejlő lehetőségről: a Felébredésről, az Én-Önmaga feltárulásáról, az elfedettség megszűntetésének Nagy Művéről: a visszatérésről oda, ahová az Ember  a  megszületése előtt volt.

*