*
A buddhizmus két nagy eszmeáramlata, a théraváda és a hinajána, megtestesíti a valóságról alkotott fogalmi kategóriák kvantitatív (mennyiségi) és kvalitatív (minőségi) szintjeit.
Némi magyarázat ehhez a meglehetősen summás megállapításhoz.
A théravádában a Buddha-dharma egyik kardinális doktrínája az "okból létrejövő keletkezés" (un. "pratitya samutpáda"). Röviden és vázlatosan ez azt jelenti, hogy ha "A" megvan, megvan "B" is, ha nincs meg "A", "B" sem lesz meg (persze a függő keletkezés effektusának szekvenciája ennél bonyolultabb és összetettebb tanítás, nekünk azonban most ennyi is elég).
Ez a kauzalitás azonban rögtön relatívvá válik, mihelyst az általa leírt valóságot mennyiségi helyett minőségi dimenziójában vizsgáljuk. Ahogy az anyag szubnukleáris szintjein is, úgy a madhyamaka- és a yogacara-buddhizmus helyes megértéséhez is fel kell adnunk néhány dolgot, mint pl. a "külvilág", az "okozatiság", az "idő", a "tér", a "folytonosság" és a "kölcsönhatás" fogalmait, sőt, magának a fogalmi gondolkodásnak a szokásos módjait is. (Pl. az is ellentmondásos, hogy a függő keletkezés spektruma az időben "milyen irányba halad", ill. hogy nem időtartamokról, hanem egyidejűségről, vagy időbeli eltolódásról beszélünk-e, amikor annak megjelenését feltételezzük, stb. Ezek nyitott kérdések, és feltehetőleg azért ellentmondásosak a válaszok, mert maga a kérdésfeltevés a hibás.)
A valóságnak megfelelően feltehetőleg kauzalitás csak ott van, ahol - maradva fenti példánknál - úgy gondolják, hogy "A" és "B" valóban "létező", és "egymást" követő "dolgok"; de mindezek eltűnnek ott, ahol feltárul az Üresség.
Pl. Berkeley a tudatról vallott látásmódja, vagy a yogacara és a madhyamaka korántsincs ellentmondásban pl. Newton törvényeivel, a függő keletkezéssel vagy a Buddha beszédeivel: pusztán arról van szó, hogy a valóságot vizsgáló tudat magasabb-mélyebb belátást nyer a dolgok természetébe, létmódjába, és meghaladja korábbi fogalmi kontextusát.
Meggyőződésem, hogy a Buddha által kifejtett mennyiségi látásmód éppen kifejtésének módja miatt maradt a kegtöbb hallgató számára tisztán mennyiségi alapokon álló tanítás, és csupán ezért vannak kevesen azok, akik képesek meghaladni azt.
Gondoljunk bele: a valóság elfedett, rejtőzködő természete nem tűri az idő, az okozaiság és a folytonosság fogalmait, és a Buddha is csupán az illúzió, a "nem-Én" világára vonatkoztatta azok játékszabályait.
Ebből a szempontból azonban a karma, a morál, a szenvedés, az állandótlanság is csupán - illúzió.
És ha illúziókkal - mint módszerekkel - operál egy tanítás, akkor az pusztán eszköz lehet, és nem cél.
Mégha az a Felébredés egyetlen, előkészítő eszköze is.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése