Az Üresség: akár a Teljesség.




*

*

Hang nélkül

*

Ma hajnalban eszembe jutott, hogy még gyerekként, amikor péládul napfolttevékenységet figyeltem meg kis amatőrcsillagász-teleszkópommal, vagy éppen a Hold érdekes krátereit és hatalmas medencéit üldöztem (mivel másodpercek alatt "kiúsztak" a látómezőből), milyen intenzív belső élmények is voltak ezek: jóval több történt ott, amikor magányosan, órákon át gubbasztottam a távcső keresője fölé hajolva, és vizsgálódtam, hogy mi is történik a szemem előtt.

Máig úgy látom, hogy a Kozmosz jelenségeinek megértése és átélése az ember számára eredetileg olyan közeliek és természetesek voltak, mint ahogyan a levegőt is veszi - legalábbis nekem perceken belül barátaimmá váltak a bolygók és a csillagok, a Hold és a Nap is; minden éjszaka titkos történeteket, előadásokat néztem végig.

A legritkább esetben jegyzeteltem, és bár vezettem munkanaplót a megfigyelésekről, abba csak a legszükségesebb adatokat és a légköri viszonyokat jegyeztem föl.

Képtelen voltam bármi mást is írni a látottakból, és a belső felismerésekből.

Hang nélkül, némán, belül váltottam gondolatokat az égitestekkel.

Ennek mindig így kellene maradnia, de sajnos ezek a dolgok is elfelejtődnek és másodlagossá válnak a hétköznapiság által rárakódott konvenciók és szeterotípiák okán.

Persze később, amikor már szerepei mögé bújik a legtöbb ember, már csak kivételes alkalmakkor, az éjszakai tábortűz körül, a barátai közt ülve, egy-egy teleholdkor, vagy meteorhulláskor néz fel az égre.

Aztán a felvett maszkok, a szerepek is önálló életre kelnek, és talán - ahogy valódi Önmagával is - örökre megszakad az ember kapcsolata az éggel.

Pedig akár csak egyetlen csillag megfelelő kontemplációja is megtisztító erővel bírhatna: régóta tudom és érzem, hogy a csillagászat eredetileg nem pusztán az asztronómia és az asztrológia "eggyüttese", hanem belső, személyes eszköz volt a megszabadulás kapuja felé vezető úton, amit csak a Valóság Útján járó éjszakai vándorok értettek...

Gyerekkorom óta hang nélküli társa vagyok az Égnek.

Azóta is ő legjobb barátom.

*

Nincsenek megjegyzések: