*
Elöljáróként egy megjegyzés: a buddhista függő keletkezés doktrínája a világ világtalanításának felel meg: annak, amikor a természet, és a benne létezők már nem objektív, független dolgoknak tekinthetők, hanem egy elmebeli képzetnek, mely létét az észlelés adja meg.
A Buddha, "aki tud és lát", a Brahmajāla Suttában a világ keletkezésére, végességére és végtelenségére, örökkévalóságára és véletlenségére, valamint a múltra és a jövőre vonatkozó kérdéseket vizsgálja meg, s ezekre a kérdésekre a Tetralemma elemeivel megfelelően válaszol, így a lehetséges hatvankét alapválaszt "igaznak", "hamisnak", "sem igaznak, sem hamisnak," és "igaznak és hamisnak" is tartja egyidejűleg.
*
A Buddha, "aki tud és lát", a Brahmajāla Suttában a világ keletkezésére, végességére és végtelenségére, örökkévalóságára és véletlenségére, valamint a múltra és a jövőre vonatkozó kérdéseket vizsgálja meg, s ezekre a kérdésekre a Tetralemma elemeivel megfelelően válaszol, így a lehetséges hatvankét alapválaszt "igaznak", "hamisnak", "sem igaznak, sem hamisnak," és "igaznak és hamisnak" is tartja egyidejűleg.
Azonban van egy dolog, ami kevés hangsúlyt kap fentiek tárgyalásakor: ti. nem is az az igazán érdekes, hogy a világra vonatkozó kérdésekre adott válaszok "egyformán hamisak" és "igazak" stb, hanem az, hogy ez miféle szompontból, és miért van így.
A Buddhának, tehát a valóság látójának a pozíciójából maga az episztemológiai kérdésfeltevés módja, és a kérdések tárgya az elhibázott, illetve maga ez a tárgy válik ontológiailag kérdésessé, amikre a különböző konceptuális nézetek vonatkoznak. De miben is áll a különbség e között a "mindent-tudó pozícióból" látható világ, és a hétköznapok emberének világa között, melyben a nézetek hálója létrejöhet? Mit jelent az, hogy a hétköznapi világ ontológiailag megkérdőjelezhető? Ez azt is jelenthetii, hogy a fenti kérdésekre adható szokásos válaszok kivétel nélkül egy, a hétköznapi-, a valóságot elfedő tudat előtt megjelenni látszó, látszólag objektíven létező világra vonatkoznak, mint az "izgatottság és tétovaság" szülöttei - ennyit jelent, és nem többet. A kérdés csak az, hogy a világ tényleg így, objektíven létezik-e?
A Buddha azonban, akivel kapcsolatban "pusztán az erkölcsi kiválóság apró és jelentéktelen dolgai azok, amelyekre a világi hivatkozhat, amikor a Tathāgatát dicséri", nem ezt az elfedettségben álló, a szemlélőtől függetlenként megjelenő, ezért az állandótlanság, a szenvedésteliség, és a nem-Én által jellemzett külvilágot tekinti valóságnak, hanem azt, ami a függő keletkezés ellentéte, ami túl van a megnyilvánulton és az okozatiságon, a születésen és halálon: az Én-Önmagát. Egy ilyen "világra" vonatkozóan viszont valójában értelmetlen olyan "kérdéseket feltenni", amikre csak "vagy-vagy" válaszok adhatóak, mivel ez a világ a valóságban tudati lét, és az egy olyan tiszta Tudat, egy transzcendens Én által létezik, melyben az alany és a tárgy egybeesik, és amihez képest minden semmi vagy nem-Én stb, nem pedig egy önmagában létező "valami", ami függetlennek tűnik a szemlélő alanytudattól.
(Minden meghatározás egyben tagadás is, az Én-ben vagy az Ürességben azonban semmit sem lehet sem tagadni, sem meghatározni.)
Ha tehát a "világ" alatt például egy leírható, megfigyelhető, anyagi-kauzális kozmoszt értünk, arra esetlegesen és egy speciális inerciarendszerben adható az a válasz, hogy "14 milliárd évvel ezelőtt egy "Nagy Bumm" során keletkezett": a probléma ezzel a válasszal ill. kijelentéssel csupán csak az, hogy ez a világszemlélet figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a kozmosz nem az elmén kívül létezik, és hogy így természetesen az idő is csupán elmebeli tudatmódosulás.
Ha viszont a világ alatt elmebeli képzetek és létösztönök metafizikai áramlásának végtelen sorozatát (tehát egy kozmikus énillúziót) értünk, ahogy azt az okozatiságból létrejövő keletkezés is tanítja, akkor a fenti kérdés, a rá adható összes válasz-kombinációkkal együtt, fel sem merülhet.
Érdemes tehát fentiek szellemében is megvizsgálni a Felébredett eme legfontosabb beszédét, a Brahma hálója szútrát, és Nagarjuna írásait újraovasni.
A Buddhának, tehát a valóság látójának a pozíciójából maga az episztemológiai kérdésfeltevés módja, és a kérdések tárgya az elhibázott, illetve maga ez a tárgy válik ontológiailag kérdésessé, amikre a különböző konceptuális nézetek vonatkoznak. De miben is áll a különbség e között a "mindent-tudó pozícióból" látható világ, és a hétköznapok emberének világa között, melyben a nézetek hálója létrejöhet? Mit jelent az, hogy a hétköznapi világ ontológiailag megkérdőjelezhető? Ez azt is jelenthetii, hogy a fenti kérdésekre adható szokásos válaszok kivétel nélkül egy, a hétköznapi-, a valóságot elfedő tudat előtt megjelenni látszó, látszólag objektíven létező világra vonatkoznak, mint az "izgatottság és tétovaság" szülöttei - ennyit jelent, és nem többet. A kérdés csak az, hogy a világ tényleg így, objektíven létezik-e?
A Buddha azonban, akivel kapcsolatban "pusztán az erkölcsi kiválóság apró és jelentéktelen dolgai azok, amelyekre a világi hivatkozhat, amikor a Tathāgatát dicséri", nem ezt az elfedettségben álló, a szemlélőtől függetlenként megjelenő, ezért az állandótlanság, a szenvedésteliség, és a nem-Én által jellemzett külvilágot tekinti valóságnak, hanem azt, ami a függő keletkezés ellentéte, ami túl van a megnyilvánulton és az okozatiságon, a születésen és halálon: az Én-Önmagát. Egy ilyen "világra" vonatkozóan viszont valójában értelmetlen olyan "kérdéseket feltenni", amikre csak "vagy-vagy" válaszok adhatóak, mivel ez a világ a valóságban tudati lét, és az egy olyan tiszta Tudat, egy transzcendens Én által létezik, melyben az alany és a tárgy egybeesik, és amihez képest minden semmi vagy nem-Én stb, nem pedig egy önmagában létező "valami", ami függetlennek tűnik a szemlélő alanytudattól.
(Minden meghatározás egyben tagadás is, az Én-ben vagy az Ürességben azonban semmit sem lehet sem tagadni, sem meghatározni.)
Ha tehát a "világ" alatt például egy leírható, megfigyelhető, anyagi-kauzális kozmoszt értünk, arra esetlegesen és egy speciális inerciarendszerben adható az a válasz, hogy "14 milliárd évvel ezelőtt egy "Nagy Bumm" során keletkezett": a probléma ezzel a válasszal ill. kijelentéssel csupán csak az, hogy ez a világszemlélet figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a kozmosz nem az elmén kívül létezik, és hogy így természetesen az idő is csupán elmebeli tudatmódosulás.
Ha viszont a világ alatt elmebeli képzetek és létösztönök metafizikai áramlásának végtelen sorozatát (tehát egy kozmikus énillúziót) értünk, ahogy azt az okozatiságból létrejövő keletkezés is tanítja, akkor a fenti kérdés, a rá adható összes válasz-kombinációkkal együtt, fel sem merülhet.
Érdemes tehát fentiek szellemében is megvizsgálni a Felébredett eme legfontosabb beszédét, a Brahma hálója szútrát, és Nagarjuna írásait újraovasni.
*
A Brahmadzsála-szútra: http://a-buddha-ujja.wikidot.com/szutta:dn-1-pl
*
2 megjegyzés:
Oké, a világom én vagyok. De akkor ki vagy te?
Csak az én tudatom képzete vagy? Vagy én vagyok a te tudatod képzete? - ez utóbbi szimpatikusabb? :)
Üdv, Gábor
Üdv.
Minden az én tudatom képzete, "te is", de:
az Én-ben nincsenek személyes névmások, és alany-tárgy, objektum-szubjektum egybeesnek benne, teljesen tiszta és üres, miközben végtelen Lét és mindent magában foglal.
Az "én", a "te" és az "ő" ennek az Én-nek a modalitásai, végtelen korlátozásai lehetnek, mint minden más is, ami elsőre nem-Én-ként jelenik meg, mint az én tudatom képzete.
Kicsit bonyolultnak tűnik elsőre, de mégis, csodálatosan egyszerű és tiszta a transzcendentális idealizmusnak ez a tanítása (ami egyébként megfelel a yogacara tanaival is).
P
Megjegyzés küldése