# 519 (a halálról, előadásvázlat)

*

0.
Prologus
A Filozófusnak egyetlen feladata van életében, és életének egyetlen célja lehet: felkészülni a halálra - mondja Platón. A Buddha kardinális jelentőséget tulajdontott az un. temetői kontemplációknak, Ramana Maharishi pedig egy ön-halál tudatosítása során átélt élmény révén világosodott meg, és értette meg, hogy mi is az Önvaló[ság] igazából. Jézus szerint meg kell halnunk ahhoz, hogy Szellemben újjászülessünk, és el kell veszíteni lelkünket, hogy megtaláljuk Önmagunkat.

A halál: a nem-Én érzékelésének megszűnése. (A nem-Ént az Én érzékeli: végtelen önkorlátozottságában.)

1.
A mai társadalom nem beszél a halálról, vagy ha beszél, általában rosszul beszél róla: az egyének ráadásul soha nem tudatosítják magukban az ön-halálukat, mint kimagasló fordulópontot az egyéni életükben.

Pedig a halál ugyanúgy következik majd be, mint bármelyik tudatos napi esemény - pl. hogy már ma este tudod, hogy holnap reggel felkelsz, fogat mosol, beindítod az autót. Egyszer (ugyanilyen tényszerűen) meg is fogsz halni, mint aktus.

(De meghalhatsz úgy is, hogy a világot világtalanítod: ez a szellemi újjászületés, amikor elfordulsz a nem-Éntől, és felismered az Ént, aztán újra visszafordulsz a világ felé, ami már Önmagad, sui generis.)

2.
A halál pillanatában változás következik be: olyan változás ez, mely az alany addigi létmódját érinti - ezért a halál: létmódvált[oz]ás.

Nem tudom, hogy miféle létmódba történik meg majd ez a vált[oz]ás, de igazából azt sem tudhatjuk teljesen bizonyosan, hogy miféléből történik meg ez az átmenet. Az is elképzelhető, hogy nem lesz lényegi (ontológiai) különbség a kettő között, bár Heidegger szavaival szabadon élve "a halál a jelenvalólét Önmaga lenni-tudásának a lehetősége".

3.
A kulcs a jóga és a buddhizmus szerint az, hogy ugyanúgy szemlélje az alany ezt a létmódváltozást, mint azt, amikor reggel fölkel, fogat mos, beindítja az autót: függetlenedjen és különböztesse meg magát tőle, és még az utolsó kilégzéskor is tudja: "utolsót lélegzem ki", és hogy: "ez nem Én vagyok, ez nem az én Énem".

Egy csettintésnyi idő van arra, hogy a megmutatkozó Tiszta Fényt Önmagunként ismerjük fel. Ha ez nem történik meg, elindul a leszállás. Ezt minden nap éberen kellene mindenkinek gyakorolni.

4.
Az emberek félnek ettől az ismeretlen létmódtól, ezért hessegetik el maguktól az ön-halál képét.

Ahogy látom, mindenki - talán az általam ismert emberek 99%-a - eljut addig, hogy elhesegesse az ön-halál tudatosítása után az azokkal kapcsolatos érzéseit, gondolatait, megfigyeléseit.  A különbség az emberek között abban áll, hogy ki mikor jut el addig a pontig, hogy elhesegesse ezeket. Valaki már akkor eljut ide, amikor csak egy hírt hall, amiben az áldozatnak ugyanaz volt a neve, mint az övé, míg mások akár igen komoly felismerések megtételéig is eljutnak, amikor hátat fordítanak a kontemplációjuknak.

Egy templom faláról (Szentendre).

5.
Az emberek nem csak félnek az ön-haláltól, hanem azt sem tudják, hogyan kell helyesen viszonyulni ehhez a biztosan bekövetkező, tudatosítható létmódváltáshoz, létmódváltozáshoz, illetve sokszor azt sem tudják, hogy hol olvashatnak forrásokat a témával kapcsolatban (miközben valamennyi vallás őriz olyan szövegeket, nem is kis számban, melyek útmutatókkal szolgálnak fentikehez).

És mivel tudatlanok és félnek a halállal kapcsolatban, ezért inkább nem gondolkodnak róla. Ez azért is érthetetlen, mivel az ember az egyetlen ismert élőlény, aki képes az [ön-]halált felfogni, azt tudatosítani.

6.
A karma szempontjából teljesen mindegy, hogy valaki tudja-e, hogy mikor hal meg. Elvileg bármikor bekövetkezhet, véli a hétköznapi ember. A filozófus ezzel együtt azonban tudja, hogy senki sincs előnyben azzal szemben, akinek véletlenül a fejére esik a tégla, pusztán attól, hogy tudja: ekkor és ekkor, ebben az órában, annak ebben és ebben a percében kivégzik, mivel mindennek pontos és sorsszerű oka van az egyén életében: a "véletlenül" a fejre eső tégla pontosan meghatározott időpontban öli meg az alanyt, akit ez feltehetőleg nem ér "váratlanul", és halála pillanatában villanásszerűen átlátja az ok-okozati láncolat értelmét és célját: csak a külső szemlélő, akinek semmi köze ehhez az eseményhez, véli úgy, hogy "hirtelen jött" eseményről van szó. Ez a kozmikus rend értelme.

7.
Aki azt mondja, hogy visszajött a halálból, az nem halt meg, pontosabban: nem meghalt, hanem valami más történt vele.

8.
Epilogus
Aki a halál lényegét megfelelően kutatja, megnyugvást lel és megértést találhat minden lényeges kérdésre, mely az Én-re irányul.

(...)

*