Buddha "személyéről"

* * *

"Buddha személyéről" beszélni olyan paradox önellentmondás, mintha az Igazság "személyéről", a Valóság "személyéről" vagy a Lét "személyéről" beszélne valaki.


A Buddha egy állapot, nem pedig "személynév", és itt ismét felhívnám a figyelmet arra az evidenciára, hogy a "személy" szót jelölő ősszavak (lat. persona, gr. proszópón) eredetileg "színházi maszkot, felvett szerepet", vagy jóval később (a jogban) "jogi személyt" jelentettek (mint egy pusztán jogi procedúra virtuális alanyát), tehát egy olyan, pusztán relatív érvényű összefüggésrendszer "csinálmányát", ami eltakarja a valódi Tudat-Szubjektumot, metaperszonális Alanyt.


Az Igazság kifejtése és a Valóság látása egy állapot és nem személyes privilégium vagy egyéni birtoklás kérdése - ennek belátásnak a hiánya legalább olyan érthetetlen, mint elfogadhatatlan a magukat "szellemi úton járóknak" tartók részéről.


Ha valaki azt mondja, hogy "szerintem 2+2=4", és azt egyszercsak a "saját tanításaként" kezdi hirdetni, amire "ő jött rá" és amit "ő fedezett fel", az nem nevezhető tanítónak, de még értelmes embernek sem nagyon, "követőik" pedig még kevésbé.


Ugyanígy: ha valaki azzal érvel, hogy a "buddhizmus ezt-és-ezt" tanítja, ezzel szemben a hinduizmus "ezt-és-ezt", az ugyancsak a homokvárak közti, az őket játékból létrehozó gyermekkezek egyéniségéből adódó esetleges különbségekkel foglalkozik a Lényeg helyett.


Minden ortodox metafizikai tan a személyes névmásokon túl levő Valóságra mutat, az önmeghaladás, az önmegsemmisítés és az önátalakítás útján, és nemcsak értelmetlennek, hanem károsnak is tartja ezen horizontális orientációjú családfák és geneanalógiák tanulmányozását, a személyes attitűdök és a pszichofizikai biologikum birodalmába tartozó, egymással kauzális kapcsolatban álló, és a metafizikai tudatlanság okán egymástól függő, kondicionált feltételek "én"-ként való azonosítását, amennyiben a cél valóban a Felébredés, és nem csupán a körülményeklben megnyilvánult, múlandó és illúzió-természetű kondíciókon való javítás.


Krisztus magát a Kezdetként, az Atyával Egyenlőként, Útként, Igazságként definiálta, mert ráébredt igaz Önmagára: Krisna arról világosítja fel Ardzsunát, hogy valójában mindig létezett, és igazi Énje megegyezik az Abszolútummal, amit eltakar a gunák feltételezte anyagvilág, stb.

Jellemző, hogy egy erősen egocentrikus és szellemtelen társadalomban alakulnak ki olyan iskolák, ahol bizonyos, "guruknak" tartott "személyek köré" való csoportosulások fontosabb tényezők a "lelki úton", mint magának a Szent Tannak a tanulmányozása, és jellemző, hogy csak a Kali-yuga eme szakaszában lehet olyan tanokat hirdetni, hogy az Abszolútum személyes aspektusú, antropomorf és személyes névmású létezés, miközben éppenhogy ennek ellenkezőjéről tudósít minden Szentirat, fenntartva, hogy akár személyes aspektusú, antropomorf és személyes névmású létezésben inkarnálódjék, öltsön formát az emberek előtt.


Szomorú és sokatmondó, hogy ma csak nagyon kevesen képesek túllátni világi, fátyolszerű énükön, félreértelmezve minden autológiai- és auto-ontológiai doktrínát és praxist, miközben már évezredekkel a Védák után pl. a szúfi hagyomány is azt tartotta, hogy "csak az ördög beszél magáról".

Pedig aki követni akarja a Tant, annak mindenekelőtt meg kell tagadnia szüleit, rokonait - és önmagát.

* * *

________________________________

______________________________