Invokáció

Hermész arra figyelmezteti Aszklépioszt, hogy nem beszélhet ürességről, amíg nem fejti ki, miféle ürességre gondol, és hogy pontosan mit ért üresség alatt. Ez a figyelmeztetés számomra is igaz, ezért in medias res tisztázom, hogy – összhangban a buddhista látással – mit értek üresség – pontosabban: „az” Üresség alatt.

Az Üresség az a pre- és metafizikai meg-nem-nyilvánuló, elrejtett, elfedett létállapot, „amiből”, „ahogyan” és „ami” Tudati létezők(k)ént, mindentől mentesen és Önmagában állóan feltárulkozik és megnyilvánul.

Ez a megnyilvánultság a hétköznapi tudat előtt azonban nem-Önmagaként és nem láthatóként tárul fel, hanem nem-Énként, képzetekként és formákként, kétfajta tudati létrégióban: a samvritti (elfedett-alaptermészet) és paramartha (függő-alaptermészet) nevű jellegekben eltemetve, mely a végső aspektusban (parinispanna-svabhava) átölel mindenfajta megnyilvánultságot. Ezek alapján minden, ami megjelenik, semmi, a szónak eredeti értelmében („sem-mi”, „not-thing”): miközben világmindenség - világűr is.

A megnyilvánultságnak eme végső jellege, valamint a függő- és képzelt alaptermészetek is per definitionem rögtön magában foglalja azt is, hogy az Üresség és Teljesség immár nem mint ellentétei egymásnak, hanem csupán fogalmi meghatározásai ugyanannak a tudati valóságnak, így azok tökéletesen egybeesnek, egymástól elválaszthatatlanok és az elfedettségben feltárulkozó világnak eme régiójában – természetszerűleg – messze meghaladnak mindenfajta fogalmiságot és konkretizálhatóságot is, miközben az elfedettségben álló alaptermészet keretei közt adekvátan tárgyalható, és igaz kijelentések tehetők róla.

A kijelentések szükségszerűen paradox-jellegűek és homályosak lesznek ugyan, de jól példázzák is Hérakleitosz megállapítását, aki szerint „a természet rejtőzködni szeret”.

Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a valóságnak eme a tudatban gyökerező „elrejtettségét” a rendelkezésemre álló eszközökkel feltárjam és megvilágítsam, és ebben a munkanaplóban bárki által elérhetővé tegyem.