*
Cogito ergo sum - gondolkodom, tehát vagyok, mondja Descartes.
Ez nem csak lételméleti, hanem autológiai kijelntés is, melyet sajnálatos módon igen kevesen fejtenek ki.
Történetesen az, hogy gondolkodom, nem állja meg a helyét: nem az Önvaló értelmében vett alany gondolkodik ugyanis, hanem egy okozatiságtól függő keletkezés által létrejött alter-ego. A cittavritti vagy animadverto (gondolatforgás) változásnak kitett folyamat, következésképp nem lehet Én-Önmaga vagy Önvaló. Ami "van" emiatt a gondolkodástól, az éppenhogy a nem-Én ["vagyok"], ti. a tévesen Én-ként azonosított alany, mely tárgya a szolipszista világszemléletnek is.
Az Én - némán és nem-cselekvőként szemlél, miközben minden az ő cselekvése, modalitása.
Szemléli a gondolkodást is, a nem-Én-t is, miközben magában foglalja öket: szimultán különbözik is tőlük, és nem is [hasonlóan Platón "Azonos" és "Más" fogalmához, mely mindenben megtalálható, és ahol az Azonost tévesen "Én"-ként fordítják]; különbözik tőle, amennyiben az Én Univerzális és metaperszonális Lét, és azonos vele, amennyiben ez az Univerzális és metaperszonális Én pusztán a nem-Én által, de annak meghaladása révén érhető el ill. realizálható, mitt egy önmagába való visszatérés tettcselekvéseként.
Ez az Önvaló nem ragadható meg racionális vagy logikai gondolatokkal, csupán intuícióként tükröződik vissza az ember Szellemében.
Ezt nevezik szatorinak.
Descartes mondása helyesen: "a nem-Én gondolkodik, tehát ez nem Én vagyok".
*
1 megjegyzés:
René Guénonnál olvastam, hogy Descartes tétele fordítva igaz, tehát ha nagyon egyszerűen akarunk fogalmazni, a Van-ság megelőzi a gondolkodást. Köszönet a bejegyzésért, eddig sehol sem találkoztam ilyen terjedelmű és értékű magyarázattal. Ha tovább visszük a gondolatot, véleményem szerint Descartes volt az, aki az embert abszolutizálta, elszakítva ezzel a magasabbrendű valóságoktól, innentől már csak egy lépés "isten halála".
Megjegyzés küldése