A nemes csendről

*

Köztudott, hogy a Buddha nem beszélt a Nirvánáról, sem a végső valóságról (vagy legalábbis csak úgy, hogy abban mi nem található meg): nem beszélt róluk, vagy elhárította a kérdést, és kitérő választ adott. "Látásról" beszélt a tudás szinonimájaként: olyan tudásról, mely csak a látásban tárul fel, és amely tudás végtelen távolságban áll a hétköznapi dolgokról való tudástól.

Hasonlóan Buddhához, Nagarjuna azt tanította, hogy minden fogalmi eszköz alkalmatlan az igazság, a valóság kifejezésére: ezt a tetralemma (sz. catuskoti) eszközével demonstrálta, ami azt jelenti, hogy egy jelenségről alkotott fogalmi megragadás - az Üresség felől nézve - egyszerre igaz és hamis, sem igaz, sem hamis, és igaz, valamint hamis is.

(Kitérőként itt annyit meg kell jegyezni, hogy a tetralemma kizárólag a helyes beszédre érvényes, a nyilvánvaló képtelenségekre nem alkalmazható helyesen: ugyanis ha pl. a Buddha kijelentéseire ugyanaz az ontológiai-episztemológiai állapot lenne igaz, mint pl. a "hétfejű sárkányról" szóló mesékre, önellentmondás lépne fel, hiszen nem létezőt nem lehet értelmesen tagadni, következésképp értelmetlen zagyvasággá válna maga a Tan is. Az elfedett létmódú valóság ["samvritti-satya"] nem egyenlő az önellentmondással, hazugsággal és zagyvasággal, bár azokat is magában foglalja: ennek a tudati létrégiónak a meghaladása minden fogalmiság meghaladását, transzmutációját jelenti.)

Nem lehet elégszer megismételni: mind Buddha, mind Nagarjuna nem azért tartották magukat ehhez, mert a legfelsőbb valóság "nem létezik", hanem azért, mert a legfelsőbb valóság látásának tapasztalata közölhetetlen, és még az emlékezetben sem felidézhető, mikor a vízió állapota elmúlt: csak annyi biztos, hogy "láttak", de hogy mit, azt talán még önmaguknak sem voltak képesek megfogalmazni: az Olyanság túl van "léten és nem léten egyaránt", és messze túl van zavaros, paradoxonokat okozó fogalmainkon is.

Így minden, hamisságot nélkülöző szútra, minden írott vagy szóbeli Szent Tan a Holdra mutató ujj, vagy a Tan kapuja, vagy az Út egyik határköve, melyek a szent egyedüllét Nemes Csendjévé oldódnak, és ha magunk mögött hagytuk a szavak fátylait - kivételes pillanatokban - Látássá válnak.

*

A Szív-szútrát mindössze egyetlen földi perc elolvasni, és minden tudást hiánytalanul tartalmaz a Dharmáról, amit szavakban ki lehet fejezni. Olvasása és tartalmának megértése meditáció; annak realizációja túl van a meditáción: az már kontempláció, szemlélődés, a szavak által jelölt dolgok közvetlen, egyhegyű, nem-kettős Látása, a Nagy Üresség közvetlen, átadhatatlan és közölhetetlen feltárulása.

*

*