*
Érdekes jelenségre lettem figyelmes: a blogom önálló életet kezdett élni. Értem ezalatt azt, hogy rengeteg helyről elérhető már, és sokan hivatkoznak rá vagy idéznek belőle. Ez természetes és jó dolog, néha szondázom a visszajelzéseket a Google segítségével, és a lehetőségeimhez mérten.
Azonban a jelenség másik, szintén természetes velejárója, hogy sokan - leginkább válaszul azoknak, akik hivatkoznak a blogra és idéznek a blogból - elkezdték félremagyarázni a blogot, vagy beskatulyázni valaminek, ami valójában nem: és ez a jelenség viszont nem túl jó dolog.
Egyébként persze mindegy: nem az én problémám. Mindenesetre üzenem mindenkinek, hogy nem akarok a buddhista-, a hindu- vagy a keresztény vallás "jó követője" lenni: engem végső soron nem ezek a vallások vagy tradíciók érdekelnek, hanem az igazság, a doktrína, a Szent Tan, ami viszont túlmutat a vallásokon és a tradíciókon, mert bár bennük van foglalva és általuk van kinyilatkoztatva hozzá vezető út, mégis felettük áll.
Másrészt meg a Kedves Olvasó, bárhova is tartozzék is, nyugodtan tegyen fel kérdéseket nekem is, minden kérdésre szívesen válaszolok: a blog ugyanis csupán a jéghegy csúcsa.
*
3 megjegyzés:
Kedves Szatori!
Bejegyzésed végszavára apellálva és tekintve hogy ritkán kommentelek, hadd vessek föl egy hosszabb kifejtésben megfogalmazódó kérdést, (a blog technikai korlátja miatt két részletben):
A világciklus legmélyebb potencialitásainak megvalósulása és egyszersmind kimerülése a létesülés alászálló folyamataiban elkerülhetetlenül, mindenképp végbemegy. Ezt alátámasztja az involúció alapelvének - mint a világfolyamat általános tendenciái számára irányt szabó törvénynek - tradícionális tételezése. Ha tehát mindenféleképp ugyanahhoz a "Vég"-ponthoz jutunk el, akár így, akár úgy, akkor mi értelme annak a megkülönböztetésnek, mely szerint némelyek, a maguk alapállása szerint késleltetni, csillapítani, visszatartani igyekeznek a Vég elközeledtét, elsősorban szapienciális és heroikus aktivitás latba vetésével, (ők volnának a dextrikus, konzervatív, tradícionalista szellemiség képviselői), míg ezzel szemben mások, a maguk lényének természete szerint, azaz fölvállalt, vagy elszenvedett determinációik folyományaképpen inkább siettetni, katalizálni, előmozdítani - és persze kihasználni - szándékoznak azt, ilyeténképpen mintegy elébe menve mindannak, aminek fátumszerűen meg kell történnie, (őket tekinthetjük a szinisztrikus, "haladó", "felvilágosult" erők és eszmeiségek ágenseinek). Ez a distinkció, melyet "a jó és a gonosz", "a világosság és a sötétség" erőinek a polarizációjaként fognak fel és amelynek alapján saját elhelyezkedésüket, identifikációjukat is meghatározzák a folyamatban résztvevő ellenfelek, voltaképpen tükörszimmetrikus és homokóraszerűen átfordítató, ambivalens nézőpontot képvisel: egyfelől a jó a jó, a gonosz a gonosz, másfelől a "jó" a gonosz, a "gonosz" a jó. Mindkét pólus meglehetős plauzibilitással igazolni tudja a saját nézőpontját és cáfolni képes az ellentett álláspontot; ebben áll a homokóraszerű szimmetria-jelleg: egy autoszuggesztíve "bensővé" tett szemléletből nézve az opponens igazsága mindig kifordítottnak, azaz hamisnak látszik.
Az alternatíva ez: "tigrislovaglás" vagy tigrisbukfenc..., avagy v. ö. József Attila: Két hexameter c. versének lapidáris formulájával. Bizonyos tekintetben az öngyilkossághoz is valamifajta heroizmus szükségeltetik és a végsőkig való kitartás is implikálhat megalkuvást és gyengeséget. A jelenkor legátláthatatlanabb konfúziója az, ami vulgárisan a "minden út Rómába vezet" szentenciájaként vetődik fel. Spirituális vonatkozásban erre bazíroznak a "new agent"-ek. A politika terén pedig ezért lehetséges pl., hogy a "kovszevű és modevn köztávsaság" /© Hiller/ hívei elfogadhatónak, horribile dictu kívánatosnak vélik mindazt a romlást, ami az elmúlt 20-40-100 évben végbement Magyarországon, önigazoló malasztként dalolva a szentimentális szólamot: "Ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág."
Erre a dilemmára adott megértési kulcsot számomra Baranyi Tibor Imre új könyvének 142-143. oldalán olvasható kifejtés. (A szerző jóváhagyásának hiányában ehelyütt nem idézhetem.) Amennyiben jól értem, arról van szó, hogy az apokaliptikus történések "forgatókönyve" szerint el kell következzék egy jobb szó híján "ál-vég"-nek nevezhető stádium, amely úgy viszonyul a ciklust lezáró tényleges és valós Véghez, mint a klinikai halál az irreverzibilis exituszhoz. E két markáns pont között, vagyis a tetszhalálként értelmezhető ál-vég és a radikális, végső maha-pralaya között, tehát még nagyon is a jelen világciklushoz tartozó időben létrejön egy hamis, parodisztikus "feltámadás" és prosperitás, amelyet a jelenkori, avidya által dominált hatalmak, melyek minden eszközzel befolyásolni igyekeznek a világtörténelem kimenetelét, olyannyira áhítanak és a "Messiás", avagy az "új Aranykor" eljöveteleként üdvözölnek majd. Aki ma "hívő", az szinte kivétel nélkül mind ebben a hamis megváltásban és illuzórius "új Aranykor"-ban hisz. A pszeudospirituális delírium úgy elhatalmasodik, hogy szinte senki sem birtokolja - már ma sem - a különbségtétel adekvát kritériumát.
Érdekelne e témával kapcsolatos meglátásod.
Baráti üdvözlettel,
Barlanglakó
Üdv!
Köszönöm a kommentet! Napok óta gondolkodom, mit lenne helyénvaló megírnom a sok megközelítési lehetőség közül, ami a fejemben van, de arra jutottam, hogy azt választom, amit igazán magaménak érzek, függetlenül attól, hogy a tradicionális iskolák és a különböző fő (népszerű) irányzatok mit mondanak, fenntartva metszéspontokat is persze.
Mielőtt elkezdeném a kifejtést, egy technikai jellegű észrevétel: egy könyvből gond nélkül lehet annak meghatározott százaléknyi részét "engedély nélkül" röviden idézni, azt még engedélyezi a szerzői jog, persze idézőjellel, és ha fel van tüntetve a forrás és a szerző.
Ami a konkrét kérdést illeti: Az idő végső soron olyan jelenség, melyet a függő keletkezésben álló alanytudat érzékel és értelmez. A tradicionális doktrínák szerint minden külső tényező csak annyiban érdekes, amennyiben az Önvaló megismerését szolgálja, viszi előre. A világciklusok kérdését nem érinti pl. a buddhizmus, de a hinduizmusnak a közvetlen spirituális praxist érintő doktrínái sem: pl. az Advaita, Szánkhya sem. A lényeg minden esetben a tudás és a realizáció.
Nem hiszem továbbá, hogy lényegi különbség lett volna az emberiség "horizontális" történelmében: nem hiszem, hogy a Buddha korában több lett volna a lehetőség a felébredésre, mint ma. Természetesen a New Age agyrémei abba a kategóriába tartoznak, amit nem érdemes igazán komolyan venni. Az adekvát és nem-adekvát megkülönböztetéséhez sok tradicionális szöveg a rendelkezésre áll: Bhagavad-gítá, Platón tanításai, vagy a Szánkhya, és az Advaita.
Nem tagadom a két pólus létezését, de azokat egy nem-kettős megnyilvánulásaként értelmezem, melyhez képest aszimmetrikus logikai differenciában áll, ahogyan "a Tao szüli az Egyet, az Egy a kettőt, a kettő a hármat".
A.K.Coomaraswamy: Idő és örökkévalóság c. művében számos szöveg olvasható kommentárral, ami azt bizonyítja, hogy az "időt" meg kell haladni annyiban, amennyiben attól a valódi Alany, Tanú, Önvaló a mindentől független Jelen Pillanat transzcendenciájában áll, mint az üres kerékagy centruma és a keréktalp viszonya is szemlélteti. Nem én mozgok a világban, hanem a világ mozog körülöttem: nem egy "kozmikus idő telik" körülöttem, hanem szemlélem önnön Én-modalitásaimat.
Ami a 2012-es világvége-jóslatokat illeti: idézem azt, amit nemrég a blog FB-fórumán is írtam:
"2012 decemberében, szinte pontosan egy év múlva lezáródik a Maja kozmológia aktuális nagy világciklusa: ennek kapcsán számos materialista világvége-jóslat lát napvilágot. A helyzet az, hogy a ma modern emberének azonban "nem kell félnie" egyetlen nagy kozmikus metafizikai ciklus végétől sem, hiszen immáron minden metafizikaira vakká vált, jószerivel eltávolodott mindentől, ami nem anyag, ami nem látható és mérhető, így - paradox módon - sok mindenre "inmunis" lett: metafizikailag olyan tudatlan, hogy "már az ősbűnt sem képes elkövetni", de annak őt érintő karmikus következményét sem fogja fel... Ahogyan Isten jelenlétének közvetlen tapasztalása is kihalt a világból (ez Nietzsche "isten halott" mondásának értelme), és - kevés kivételtől eltekintve - észrevehetetlen titok a modern, létvak embertömegek számára, úgy fog észrevétlenül lezáródni, és elkezdődni 2012 végén az új Világciklus is: észrevétlenül, titokban, anélkül, hogy igazi jelentése és jelentősége bármikor is feltárulkozna..."
Baráti üdvözlettel,
Szatori
Megjegyzés küldése