*
A jelenvalólét az igazságban van. A jelenvalólét, mivel lényegszerűen hanyatló, létszerkezete szerint a "nem-igazságban" van. Az igazság a legeredendőbb értelemben a jelenvalólét feltárultsága, amelyhez hozzátartozik a világonbelüli létező elfedettsége. A jelenvalólét egyformán eredendően benne van az igazságban és a nem-igazságban.
Minthogy azonban a jelenvalólét bele van veszve az akárkibe, elsősorban meg kell találnia önmagát. Hogy magát egyáltalában megtalálhassa, lehetséges tulajdonképpeniségében kell "megmutatkoznia" önmagának. A jelenvalólétnek szüksége van arra, hogy tanúsítson egy önmaga-lenni-tudást, amely lehetősége szerint már mindenkor van.
Az Én-mondásban a jelenvalólét világban-benne-létként nyilatkozik meg.
Mi motiválja e "menekülő" Én-mondást? Az önmaga elől az akárkibe menekülő jelenvalólét hanyatlása. A "természetes" Énről való beszéd az akárki-önmaga sajátja. Az "Én"-ben az az Önmagam nyilatkozik meg, amely mindenekelőtt és többnyire nem tulajdonképpen vagyok.
Az akárki-önmaga mondja a leghangosabban és leggyakrabban, hogy Én-Én, mert alapjában véve ő tulajdonképpen nem önmaga, és kitér tulajdonképpeni lenni-tudása elől.
A jelenvalólét a hallgatag, magától szorongást elváró elhatározottság eredendő elszigeteltségében van tulajdonképpeni önmagaként. A tulajdonképpeni Önmagalét mint néma éppen hogy nem mondja, hogy "Én-Én", hanem hallgatagságába belevetett létezőként "van", amilyenként tulajdonképpen lehet.
Martin Heidegger: Lét és idő (145; 257-259; 311; 372-373. o. [részletek])
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése