*
"Ismét másként, ó Mahāmati, azok, akik a háromféle érv és azok összetevőinek megragadásában hisznek, azt fogják gondolni, hogy létezik valamilyen valóság, amely közvetlen nemes tudással ismerhető meg, és mentes a kettősségtől, valamint rendelkezik valamiféle saját természettel.
Ám ó Mahāmati, azoknál a jógiknál, akik elérték a Tathāgata szintjét, elfordultak az elméből, tudatból és megismerő tudatból, megszabadultak a megismerő és megismert kettősségétől, nem keletkeznek többé a „létezés” és „nemlétezés” elképzelései.
Ha mégis, Mahāmati, ezek a jógik – akik ilyen megvalósítással bírnak – elkezdenének ragaszkodni a „létezéshez” vagy „nemlétezéshez”, akkor ez már az önvaló, lélek, vagy egyéni személy megragadásához hasonló lenne, vagyis az énkép újrateremtése.
Az a tanítás viszont, ó Mahāmati, amely a létező természet, saját vagy általános jellemzők alapján különbözteti meg a jelenségeket – ez nem a Dharmatā-Buddhák tanítása, hanem csak az illuzórikus Buddhák megnyilvánulása, melyet azokhoz intéznek, akik gyermekded látásmódhoz ragaszkodnak. Ez nem vezet el az önmagában megvalósított nemes tudás, az igazi meditációs öröm és a dharma valódi természetének megtapasztalásához.
Ez olyan, Mahāmati, mint amikor víz alá merülve látjuk a fa árnyékát – sem árnyék, sem nem árnyék, mivel a fa alakja torzul. Így azok, akiket a külső nézetek maradványai hatnak át, az egység, másság, kettősség vagy ezek hiányának gondolataiban fognak mozogni, miközben nem ismerik fel, hogy minden csak saját tudatukban feltűnő jelenség.
Ez olyan, mint a tükörben megjelenő képek – ezek a képek nem képek, de nem is nem-képek: pusztán a tükör és a kép közötti feltételek és elképzelések játékai. A gyermeki elmével bírók azonban ezeket valódi tárgyaknak látják.
Ugyanígy, Mahāmati, a saját tudatban tükröződő képek jelennek meg számukra egységként, másságként vagy ezek keverékeiként.
Ez olyan, mint a visszhang, amely akkor hallatszik, ha valaki egy völgyben beszél. A visszhang nem hang és nem is nem-hang – attól függ, hogyan halljuk. Ugyanígy, az „igen–nem”, „egy–sok” stb. nézetek is csupán saját tudatbeli hajlamok által született képzetek.
Olyan ez, mint amikor a sivatag forró földjén, a napsütésben víz tükröződését délibábként látjuk – ezek a képek sem létezők, sem nem létezők, és nem ragadhatók meg.
Így van ez, Mahāmati, azoknál a gyermekded lényeknél, akik a kezdetnélküli világi megkötöttségek által beszennyezettek, és elméjük hamis tudása mindenféle keletkezés, fennállás, elmúlás, egység, másság, igen és nem nézeteiben hánykolódik – mint a délibáb hullámai.
Ez olyan, mint a bábként mozgó bábfigurák egy mechanikus szerkezetben: nincsenek tudattal, de a démonok ügyeskedése által úgy tűnik, mintha mozognának. A gyermekek pedig elhiszik, hogy ezek a bábok valóban járnak-kelnek.
Ugyanígy, Mahāmati, az egyszerű hétköznapi emberek, akik rossz nézetek rabjai, ragaszkodnak az egység és különbség hamis tanaihoz. Ez azonban pusztán kivetítés – nem valódi.
Ezért, Mahāmati, minden keletkezés, fennállás, elmúlás, egység, különbség és ezek kettőssége vagy hiánya kapcsán nem szabad elmerülni az elkülönítő gondolkodásban. Ehelyett olyan tudásra kell szert tenni, amely közvetlenül és szabadon ismeri meg a valóságot – mindenféle fogalmi megkülönböztetés nélkül."
*
