"Az idő azért sem fogy el, mert mindig a kezdeténél van."
Arist. Φυσικῆς ἀκροάσεως, 222b1
*
Arisztotelész Fizika c. művének IV. könyvében, a 10. fejezettől foglalkozik az idővel (közvetlenül az "üresség" tárgyalása után). Az időt vizsgálva igen sok teret szentel a most (a jelen pillanat) problémájának.
Fejtegetésében nagyon érdekes geometriai analógiát ad rá: képzeljük el egy kör egy tetszőleges pontját, ami a jelen pillanattal analóg: egyszerre lesz a jelenségek kezdete és vége, azon belül pedig határfelület is: egyik oldalról homorú (múlt), másik oldalról domború (jövő) síkot határol, miközben szigorú értelemben egyiknek sem része, sem a múltnak, sem a jövőnek, mégis neki köszönhetik létüket.
Az egyszerre azonos és változó "most" eszerint csupán csak a jelenségek által határolt léthez képest nevezhető változónak: valójában mindig azonos, de nem önmagával, hanem a múlt és jövő viszonyában.
Az Örök Jelen ugyanis, mely mindig Azonos, nem része az Időnek.
(Itt ragadom meg az alkalmat arra, hogy sajnálatomat fejezzem ki amiatt, hogy ez az arisztotelészi alapmű csupán 2010 óta olvasható teljes egészében magyar nyelven.)
*
