Az Üresség: akár a Teljesség.




*

*

A "kétféle tudat", vagy a "kétféle én" Berkeley írásában (Yogacara-bevezetés)



*


Az "egyedül-önmagam" (szolipszizmus) ontológiai létállapota az érzékelő, okfüggő keletkezésben álló,
másodlagos pszichofizikai tudat korlátozottságából fakad.
Ez a szakrális doktrínákban a "nem-Én".


A Csendes óceán mélyén élő "Nautilus" - csigaházas polip -
egy tetszőlegesen kiválasztott, egyedi példánya.


Az Én-Önmaga: Univerzális, mindent magában foglaló, immanens és transzcendens Tudat-Lét,
mely éppen végtelen önkorlátozása, önmeghatározása miatt ugyancsak végtelen sokféleségben nyilvánul meg,
fogalmisággal megragadhatatlanul, ellentétpár nélkül.
Ezt csakugyan kifejti a Szent Tan a különböző tradicionális szentiratokban
(a legtisztábban a Lankávatára-szútra, az Evangéliumok, az Upanisadok, és a Bhagavad-gíta).


A kétféle tudat (Én és nem-Én) helyes megkülönböztetése, azután azok végső azonosságának felismerése
az Univerzális Én-Önmagá-ba olvadva,
az Advaita-védánta, a Yogacara- és a Zen-buddhizmus csúcsát jelentik.

*

"Nyilvánvaló, hogy a dolgok, amelyeket észlelek, saját ideáim, s hogy idea másképpen nem létezhet, mint az elmében; nem kevésbé világos az sem, hogy ezek az általam észlelt ideák vagy dolgok - akár ők maguk, akár ősképeik - az én elmémtől függetlenül léteznek, mivel tudom, hogy nem én vagyok a szerzőjük, nem lévén rá hatalmam, hogy tetszésem szerint határozzam meg, milyen sajátos ideáim legyenek, ha kinyitom a szememet vagy a fülemet. Tehát ezeknek az ideáknak valamilyen más Elmében kell létezniük, s annak Akaratából nyilatkoznak meg előttem. De hogyan létezhet bármily idea vagy érzet másutt, mint egy elmében vagy szellemben, és mi más hozhatja létre, mint egy elme, egy szellem? (...) Mindebből arra következtetek, hogy létezik egy olyan Elme, amely minden pillanatban felidézi bennem mindazokat az érzéki benyomásokat, amelyeket észlelek. (...) - Tegyük fel, hogy megsemmisülnél: nem gondolod lehetségesnek, hogy az érzékszervekkel észlelhető dolgok továbbra is létezzenek? - Dehogynem, csakhogy akkor egy más elmében kell létezniök. Amikor megtagadom az érzéki dolgoktól az elmén kívüli létezést, nem sajátosan a magam elméjére gondolok, hanem az összes elmékre. Mármost világos, hogy a dolgoknak az én elmémen kívüli létezésük van; mert a tapasztalat azt diktálja, hogy függetlenek tőle. Van tehát valamilyen más Elme, ahol azokban az időközökben léteznek, amikor én nem észlelem őket; min ahogy léteztek a születésem előtt, és létezni fognak az én feltételezett megsemmisülésem után is. És mivel ugyanez érvényes minden véges teremtett szellemre, ebből szükségképpen következik, hogy kell lennie egy mindenütt jelenlevő, örökkévaló Elmének, amely minden dolgot ismer és magába foglal, s olyan módon és olyan szabályok szerint tárja elénk őket, amelyeket Ő maga rendelt el, mi pedig természeti törvényeknek nevezünk." *


Bárhogyan is húzunk vonalat a középponton áthaladva, 
mindegyik metszés-arány (AC:DB = FG:EG) aranymetszés.

______________
Jegyzetek:

* Berkeley: Hülasz és Philonusz három párbeszéde, Második- és Harmadik párbeszéd
(In: Az emberi megismerés alapelveiről és más írások, 342-343. és 366-367. o.)

A képek forrása: http://blenditak.hu/cikkek/arany/arany.htm  

A yogacara doktrínájához lásd: 
- http://en.wikipedia.org/wiki/Yogacara 
- http://www.tradicio.org/kvintesszencia/buddhizmuseszmei.htm

*

Ellentmondás-e előadni a szolipszizmusról?


*

Tegnap levelet kaptam egy kedves olvasómtól, ami nagyon hasznos kérdést vetett fel - a kérdés így hangzik: nem ellentmondás-e a szolipszizmusról előadást tartani? Többféle magyarázata létezik ennek a kérdésnek - aminek felvetését még egyszer, ezúton is köszönöm. Alábbiakban röviden kifejtem az álláspontomat a felvetést illetően.

Természetesen a szolipszizmusról nem ellentmondás előadni, hiszen a szolipszizmus - meggyőződésem szerint - azt jelenti, hogy egyedül egy alanytudat révén válik észleltté, ez által pedig létezővé a világ ("esse est percipi"): ez az alanytudat azonban múlandó és feltétlekhez kötött, mint minden más is, ami az elmé(jé)ben megjelenő világban objektumként felbukkan (sőt: talán éppen azért múlandó az objektívként észlelt világ is, mert az észlelő alanytudat természete is múlandó). Az alanytudat tehát médium, határfelület: az, ami az észleléseket összerakja, és elfedetté teszi a valóságot (ennek megértéséhez lásd a függő keletkezés hinajána buddhista, és a mahajána buddhizmus yogacara doktrínáját, vagy Berkeley: Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről c. művét).

Az igazi, tiszta Én-Önmaga, vagy Önvaló az, ami állandó és valóságos Lét - ami magában hordozza a végtelen számú modalitását, az önkorlátozottságában feltáruló egyéni tudatokat, tehát az embereket és minden élőlényt (ez az Amala-vidjana). Ha az egyik élőlény ráébred igazi természetére, az igazi Én-re (ez az "én Én vagyok" intuitív felismerése), akkor ezt megismertetheti azokkal az alanyokkal, akik még nem érték el ezt az igazságot.

Egyébként Berkeley ír nagyon szemléletesen arról, hogy az alanytudatban megjelenő világ egy személyfeletti, univerzális Logosznak vagy Isten-tudatnak köszönheti létét, hiszen ha az ember behúnyja a szemét, vagy meditációban kiüresíti az elméjét, nincs hatalmában az, hogy a korábban látottak megváltozzanak, vagy eltűnjenek, miután újra kinyitja a szemét vagy befejezi a meditációt: a fa továbbra is ott áll, ahol eddig, a Hold és a Nap az égen tovább járják kiszámítható pályájukat, stb, egyszóval a természettörvényeket nem áll módunkban befolyásolni, mivel azok automatikusan követik a kauzalitás okozta szükségszerűséget (lásd: Bhagavad-gíta).

Ez a tény persze nincs ellentmondásban azzal, hogy Isten, vagy másképp az Önvaló, vagy az Amala-vidyana, a Tiszta Tudat(i) Lét egybeesik az alanytudat igazi természetével, és hogy a Megszabadulás kizárólag első szám első személyben, rajta keresztül érhető el, az önkiüresítés vagy önmegsemmisítés révén. Többek között azért is sántít a közismert, un. tradicionalista interpretációja a szolipszizmusnak, mert az azt sugallja, hogy igenis minden kizárólag a személyesen átélt alanytudaton múlik, ami pontosan az ellenkezője a metafizikai doktrínáknak, vagy legalábbis féligazság. (Ennyit egyébként a kontratradicionalitásról és kontra-beavatásról.)

És most egy igen radikális gondolat következik, amit mindenkinek ajánlok megfontolásra, még ha az elsőnek kissé szokatlannak is tűnhet: a szolipszizmus - mint elsődlegesen feltáruló ontológiai alapállása a jelenvalólét tudatának - valójában éppen hogy a kondicionáltság következménye, szekunder, járulékos, korlátozott létmódja az emberi tudatnak, már ha az embert, annak egyéni tudatával együtt, a buddhista és hinduista függő keletkezés halmazataként ill. metafizikai tudatlanságként definiáljuk (az Egyetemes Ember értelemszerűen "az" univerzális és személyfeletti Önvaló, ami ezen a kondicionáltságon keresztül megnyilvánul).

A helyesen értett szolipszizmusról tehát nem önellentmondás előadni, hiszen az Önvaló éppen végtelen önkorlátozottsága révén minden lényben megnyilvánul, és csak az alanytudat Felébredésére vár, amit az igazságról szóló beszélgetések és filozófálások elősegíthetnek.

*

Hinduizmus és buddhizmus: az Igazság maszkjai


*

A Múzeumok Éjszakája c. rendezvény keretén belül tegnap - többek között - megnéztük a Néprajzi Múzeum egyik rendkívüli, az Aranyba rejtett arcok c. kiállítását, melyet a Zelnik-gyűjteményből válogattak össze, és különböző korokból származó, adott esetben többezer éves halotti-, rituális- és beavatási aranymaszkokat mutat be, a világ minden tájáról. Nagyon érdekes és elképesztően megindító volt testközelből látni ezeket a szakrális műtárgyakat. (Emlékeztetőül: a "maszk" ill. "álarc" szót jelölő ógörög proszopón-ból ered (πρόσωπον) a latin perszóna (persona), ami - nagyon beszédesen - a személyt is jelenti egy idő óta, és az ortodox teológia egyik - autológiai és ontológiai - kulcsfogalma [a témához lásd: J.Meyendorff: Krisztus az ortodox teológiában, valamint L.A.Uszpenszkij: Az ikon teológiája c. művét].) 

Az egyik maszk váratlanul olyan dologra hívta fel a figyelmet, amit már jóideje  meggyőződéssel vallok magam is: egy, első ránézésre egy bódhiszattvát, vagy esetleg a fiatal Sziddhárthát ábrázoló aranymaszkról van szó: a leírása alapján azonban a maszk a himalájában vagy India északi részén készült, és nem egyértelműen buddhista vallási tárgy: bár számos jegyét hordozza a mahajána buddhizmusnak, a szakértők szerint ugyanígy ábrázolhatja a hinduizmus egyik, a mennyei égben lakó déváját, ragyogó fényistenét is. Eldönthetetlen, hogy Ind vagy buddhista művészeti alkotásról van szó.

Pontosan ez a maszk az, ami számomra annak a szimbóluma, hogy a hinduizmus és a buddhizmus ugyananak a doktrínának a két diszciplínája, kétféle megközelítési módja (ezt, az ismertebb kutatók közül, leginkább A.K.Coomaraswamy és M.Eliade tartotta így). A maszk számomra tehát nem egy hindu istenséget vagy a buddhizmus bódhiszattváját ábrázolja, hanem: mindkettőt - is-is, ahogy a "nem-Én" buddhai tanítása pontosan az Upanisadok  vagy a Bhagavad-gíta "Én"-tanításával egyezik meg - pusztán szubjektív nézőpont kérdése, hogy valaki éppen melyik megközelítést fogadja-, vagy éppen utasítja el, mivel azok sem logikai, sem doktrínális, sem filozófiai ellentmondást nem tartalmaznak egymás tekintetében.

 Hinduizmus és buddhizmus.

Egy másik, un. "koronázási maszk", mely szintén Indiából ered, számos olyan szimbólumot tartalmaz, ami a buddhizmus jól ismert jelképei közé tartozik: ilyen a csúcsából kicsapó láng, a Törvényt szimbolizáló kerekek, stb. Ha más nem, azért az ebből is bárki számára konkrétan látható, hogy a buddhizmus nem tárgyalható a hinduizmus nélkül, és a hinduizmus sem tárgyalható a buddhizmus nélkül: "mindkét tanrendszerben" olyan univerzális doktrínákról és ikonográfiai szimbólumokról van szó, melyek nem szoríthatók önkényesen, az egyes vallásokat egymástól élesen elhatároló dogmatikus keretek közé. Az advaita védánta, a szánkhja, és a jóga semmiféle ellentmondásban nem állnak a buddhizmus főbb eszméivel, és ez értelemszerűen fordítva is így van. 

A sokféle tradíció, szent meggyőződésem szerint, egységes doktrínát rejt tehát: az emberek nagy része pusztán kiválasztja a neki jobban tetsző, habitusának "szimpatikusabb" vallás iskoláját, majd maszkként arca előtt hordja, mások tekintetével együtt sokszor megtévesztve ezzel önmagát is, amikor néha az igazság tükrébe néz...

_________________________________________

(A kiállításról: http://www.neprajz.hu/kiallitasok.php?menu=3&kiallitas_id=84)

*

A Törvény

*

Valamikor a Birodalomban egy fiatalember meggyilkolta a király egyik katonáját. Elfogták, és börtönbe vetették, majd nemsokára halálos ítéletet hoztak a fejére. Akkoriban azonban az volt a szokás, hogy az ítéletet nem azonnal hajtották végre, hanem csak évekkel később: így volt ez ebben az esetben is. Teltek múltak az évek, és a gyilkos - a cella végtelen csendes magányában és a biztos, bármikor bekövetkezhető halál teljes tudatában - lassan kezdett megváltozni, valósággal más emberré változott: belátta korábbi tetteinek súlyát, megbánta a bűneit, és gyakran meditációba merülve ült a cellájában, vagy éppen a többiekkel beszélgetett az Igazságról és a Rendről. Béke és szeretet sugárzott belőle. "Különleges emberi lénnyé vált" - mondták az őrök, és a rabtársak is. Bölcsessége és tisztasága mindenkit a hatása alá vont. Kétszer tűzték ki a kivégézse napját, amit kétszer vontak vissza: a köznép körében amúgy is sokan azon voltak, hogy kegyelmet kapjon. Aztán egy napon az őrség váratlanul újra megkapta az ítéletvégrehajtás időpontját, amit azonban már nem érvénytelenített senki: elméjében teljes béke és nyugalom honolt, amikor egy kora nyári napon, este hat óra után néhány perccel megmérgezték.

Harminckét év telt el a gyilkosság óta. Úgy látszik, néha ennyi idő kell ahhoz, hogy az ember bejárja a poklok útját, talán egészen a mennyekig, miközben teljesen új emberré is válik - s ez után valóban meg is halhat.

*


*

Az elomló üresség igaz könyve


*

Az "Elomló üresség igaz könyve" ott hevert az asztalomon, amikor a tanulatlan világi laikus odalépett, elolvasta a címét, majd megkérdezte:

- Miről szól ez a könyv?

- Az Ürességről - feleltem. Rám nézett, és gondolkodás nélkül visszakérdezett:

- Az emberekben található ürességről, vagy a világban található ürességről?

- Mindkettőről - mondtam.

- Helyes! - válaszolta, és anélkül, hogy bármit mondott volna még, tovább is állt.

Bíztató jelek, gondoltam, és észrevétlenül tovább engedtem az Idő folyását.

*



*

Beavatás-aforizmák [fragmentumok]


*


[Invokáció: A legmagasabbrendű meditációban nincs aki meditál, mert minden része a meditációnak.]


*

Egyetlen Mester van: a Logosz.

Egyetlen igaz Beavatás létezik: a Csend.


*

Az üresség látszólag minden pillanatban elomlik, majd újra összeáll.

Ez azonban nem érinti magát az Ürességet.

Így:

Nincs sem látó, sem látható.

Csak a Látó, és a Látható van.

A látó azonos a látvánnyal.

A Látvány és a Látó végtelenül különböznek egymástól.

Bennük nincs Létörvény és nincs Ellobbanás.

Látni a Létörvényt és az Ellobbanást: a titkok Titka ez.

Ki az, aki mindezt megcselekszi?

*

Prologus:

A Lét és a Semmi - két testvér: Atyjuk a Tiszta Tudat Önvalója.

Semmi sem mondható ki róluk, mert minden róluk szól.

Az Út, mely elvezet az Igazsághoz, rejtve van az emberek előtt.

_________________

Van.

Nincs.

Van is és nincs is.

Sem van, sem nincs.

_____________________

Az igaz iskolák minden tudása ez.

*

Zen kert

*

Nagyon érdekes, ahogy a mikrokozmikus zen kertemet hétről-hétre fejlesztem és tökéletesítem.

Tervezem, hogy egy-két fotót is készítek majd az egyes konstellációkról - amit majd a blogra is kiteszek -, különösen a mostaniról, ami az eddigi legjobb a három közül (kb. két hétig terveztem, alakítgattam).

Jelenleg a következőképpen néz ki: a finom, fehér homok sima az egész felületen, de azért nem mérnöki pontossággal, mivel szándékosan meghagytam a lankás részeket is. Középen három kő helyezkedik el, amik egymásra vannak rakva, egyensúlyi állapotban: alul egy ovális vulkáni kődarab Visegrádról, középen egy nagyon szép, mintás kavics, legfelül pedig egy jáde-kő, méretben mindegyik nagyjából fele az alatta lévőnek. A kert jobb felső sarkában egy háromszög alakú ametiszt-darabka nyugszik, előtte kettő darab, egészen pici kis hegyikristály, ragyogóan átlátszóak-csillogóak (az ametiszt ógörögül μέθυστος, ami szó szerint "nem-részegséget", tehát "józanságot", "kijózanodottságot" jelent, a hegyikristály szimbolikáját pedig Patanjali használja előszeretettel, amikor a tudat valódi természetéről ír).

Az egész kert valami megfoghatatlan összhangban van velem, és valami hihetetlen meditatív kisugárzással bír, különösen azóta, amióta a bal sarokban egy kis kerek kerámiatálkán nyugszanak a berendezéshez használt eszközök is, mintegy utalva arra, hogy a megteremtett harmónia része az is, ami megteremtette azt: egy darab hófehér fa fogpiszkáló, két darab, a leégett füstölőkből megmaradt fa pálcika, és egy kb. tíz centi hosszú, hat milliméter vastag, lágyan görbe faágacska, amiről le van hántva a kéreg.

Hamarosan megérkezik a kertbe a víztartó kő-tálka is, már meg van a konkrét darab is: egy kb. négyszer-három centis ovális kavicsdarabka, amibe négy-öt milliméternyi mély, szintén ovális mélyedés van csiszolva, a kő szélétől 2-3 milliméter peremet hagyva. Ebben lesz a víz, ami nagyjából kereken egy nap alatt fog majd elpárologni (a tál kb. 5-10 ml. űrtartalmű, amit úgy fogok feltölteni vízzel, hogy a mutatóujjamról fogom telecsepegtetni).

Az a zseniális ezekben a mikro-kertekben, hogy kíválóan bemutatják a természet fraktál-jellegét, és léptékfüggetlenségét: a híres japán zen sziklakertek (枯山水), amik hatalmas (35-40 méternyi) méretükkel igazán impozánsak, semmivel sem "komolyabbak" azoknál a zen kerteknél, amik a mi lépték-rendszerünk szerint mindössze 25-30 centiméteresek: pontosan úgy, ahogyan a kicsi kődarab, ami a Vezúvról származik, és amit rendszeresen a tenyeremben vizsgálgatok, ontológiailag és természetét tekintve semmiben sem különbözik magától a Vezúvtól - tehát egy kis zen kertecske is magában hordozza mindazokat a kontemplációs-meditációs lehetőségeket, amit a leghíresebb zen templomok kő-kertjei is: minden pusztán a szemlélőn múlik (egy kis ajánló: http://en.wikipedia.org/wiki/Japanese_rock_garden).

*


A Kyoto-i Zen kert

*

Az az érzésem, hogy jó darabig így marad majd a kert: sok helyen néztem az Interneten bonkei-ket, és mini zen kerteket, de egyik sem olyan szép és letisztult, mint ez.

Ezen is látszik, hogy az utóbbi időben Nagarjuna és Cusanus tölti ki a napjaimat: egy zen kert tehát nem attól harmonikus, hogy hogyan van berendezve, hanem attól, hogy az, aki szemléli, harmóniában van az Igazsággal...

*