Jegyzetek

*

Dhammapada, 157-166, 370, 379-380

*

Jegyzetek

*

"katam me saranam attano"

Digha Nikaya II.120

________________

"kareyya saranattano"

Sayutta Nikaya III.143

*

Mahavagga I.14

*

   1. And the Blessed One, after having dwelt at Benares as long as he thought fit, went forth to Uruvelâ. And the Blessed One left the road and went to a certain grove; having gone there, and having entered it, he sat down at the foot of a tree. At that time there was a party of thirty friends, rich young men, who were sporting in that same grove p.117 together with their wives. One of them had no wife; for him they had procured a harlot. Now while they did not pay attention, and were indulging in their sports, that harlot took up the articles belonging to them, and ran away.

 2. Then those companions, doing service to their friend, went in search of that woman; and, roaming about that grove, they saw the Blessed One sitting at the foot of a tree. Seeing him they went to the place where the Blessed One was; having approached him, they said to the Blessed One: 'Pray, Lord, has the Blessed One seen a woman passing by?'

   'What have you to do, young men, with the woman?'

   'We were sporting, Lord, in this grove, thirty friends, rich young men, together with our wives. One of us had no wife; for him we had procured a harlot. Now, Lord, while we did not pay attention, and were indulging in our sports, that harlot has taken up the articles belonging to us, and has run away. Therefore, Lord, we companions, doing service to our friend, go in search of that woman, and roam about this grove.'

  3. 'Now what think you, young men? Which would be the better for you; that you should go in search of a woman, or that you should go in search of yourselves?' (1)

   'That, Lord, would be the better for us, that we should go in search of ourselves.'

   'If so, young men, sit down, I will preach to you the Truth (Dhamma).'

   The rich young companions replied: 'Yes, Lord,' and respectfully saluted the Blessed One, and sat down near him.

p. 118

 4. Then the Blessed One preached to them, . . . . (&c., as in chap. 8. 2, or 9. 3).

   5. And having seen the Truth, . . . . (&c., as in chap. 9. 4 down to:). Thus these venerable persons received the upasampadâ ordination.

Forrás: http://www.sacred-texts.com/bud/sbe13/sbe1312.htm

_____________________

Jegyzet

1.

"– Nos, mit gondoltok, fiatalemberek? Mi lenne a jobb nektek; hogy egy nőt kelljen megkeresnetek vagy [Ön]magatokat kellene megkeresni? 

– Az lenne, Uram, a jobb nekünk, ha [Ön]magunkat kellene megkeresnünk."

A teljes szöveg kontroll-fordításáért köszönet és hála Ermesz Csaba buddhista tanító barátomnak.

*

Konkrétum

*

concresco, etc. 3. k. sajátl.

összenő, innen
1) sürűdik, megalszik, megmered s több efféle: lac c., aqua c. nive, sanguis c. frigore; (költ.) ora cc. rigido rostro, a száj meredt csőrré változik.
2) támad, ered (küln. sürűdés által), képződik, alakul, re aliqua, valamiből; éppen igy r. concretus, közép értelemben: c. esse ex re aliqua (inde), valamiből alakultnak, támadottnak lenni.
3) átv. ért. a) (mintegy megsürűsödve) meghomályosodik; lumen concretum, meghomályosodott fény; b) összenő, nőve összehuzódik; nanus et ipse suos breviter concretus in artus, megkurtult; c) összenő, nőve egyesül, rá- v. hozzá nő, valamihez ragad v. tapad; aut simplex est natura animantis, aut concreta; igy: concreta labes, hozzá tapadt romlandóság; multa diu concreta, sok, a mi rég ránk ragadt (hibáról, félszegségről, bünről).

1. concretus, mn. kf. [r. concresco ]

1) összenőtt, összetett; crines cc. sanguine, összeragadt.
2) megsürűdött, sürű, megaludt, aer, corpora, humor, lac; (költ.) dolor c. könyütelen.

2. concretus, us, hn. [concresco]

megsürűsödés.

*

Villáminterjú

*

Mahajána.lap.hu:
- Szerinted a blog[od] inkább buddhista, mintsem tradicionalista?

Szatori:
- Úgy tudom, a buddhizmus tradicionális tanrendszer, úgyhogy nem nagyon értem a kérdést. Szerintem egyébként a kettő egy és ugyanaz, ha helyesen értjük a dolgot.

*

Az anatman-ról

*

A mostani poszt egy terminusról szól, mely rendkívül sokszor előfordul mind a hinayana, mind a mahayana buddhizmus szövegeiben és a kommentárjaiban: ez a szanszkrit "anatman" (páli "anatta") kifejezés.

Az eredeti terminus nem "én-nélküliséget" jelent, ahogyan azt ma sokszor - mintegy hallgatólagosan kötött megállapodásképpen - értelmezik, hanem a "nem-Én[-Önmaga]" jelentéssel rendelkezik.

Ez rendkívül fontos megjegyzés, és sajnálom, hogy azt nem tisztázzák elégszer a hallgatóság előtt. (1)

Egy dolog ugyanis, ha azt fejezed ki egy szóval, hogy "valakinek nincs valamije" (= pl. "én-nélküli", mint tulajdonság; "X - Z"), és egy másik dolog, ha azt fejezed ki, hogy "valami nem-X" (= "nem Én-Önmaga", mint ami valami "más, mint X").

Ez utóbbi szerint járnak el a buddhista alapszövegek (2), és ez utóbbihoz, mint ahogyan arra Fichte is rámutatott, ismerni-, és létezőnek kell tételezni X-et, különben ontológiai és episztemológiai ellentmondás áll fenn a " valami nem-X" kijelentésben.

Tehát [pre]ontológiailag egy "nem-Én" képzete egyenesen tételezi a tudatban az "Én"-t is, és egyik ismerete kölcsönösen tételezi a másikét is. A helyzet belátása pofonegyszerű: hogyan állathatod valamiről azt, hogy az "nem-X", ha nem ismered "X"-et? (3) Ha viszont ismereted van egy dologról, akkor - és ez szükségszerű -, nem állíthatod róla, hogy "nem-létezik".

Ha az első esetet közelebbről megvizsgáljuk, és azt állítjuk, hogy valami mentes az önmagaságtól, akkor "önmagától" is mentes ("X nem egyenlő X", és "nem-X egyenlő X"), tehát a valóságban nincsenek "dolgok" sem, melyekről kijelentést tehetünk (ez a "Tetralemma törvénye").

Továbbá, a Buddha maga sohasem állította azt, hogy nem létezik egy Én-Önmaga (és igenis sok helyen beszélt erről a "valamiről", hasonlóan az apofantikus teológiához), hanem csak az okozatiságtól függő, alany-tárgyi keletkezést mutatta be, mint a létforgatagot, ami "a nem-Én-Önmaga" (= "valami nem-X", mert szubjektum és objektum egybeesése, határfelülete): és ezeket a kijelentéseket aposztrofálták tévesen azok a követői, akiknek nem volt léttapasztalatuk az Én-ről, és akik nem ismerték fel Önmagukat a satipatthána-meditáció révén (azt továbbra is kevesen kérdezik meg, hogy "ki végzi a satipatthána-meditációt", "ki szemlél abban" [hasonlóan a jegyzetekben olvasható részletben], és hogy "ki a valóságos alanya").


Más szóval tehát: az avidya az Én-Önmaga elfedettsége.

A probléma nem egyszerű, de nem is érthetetlenül bonyolult, de tény, hogy kevesen értik meg.

*

__________________________

Jegyzetek

1.
Az "atman" egyébként a szanszkritban és a páliban inkább jelenti azt, hogy "[Én-]Önmaga", mintsem azt, hogy "lélek" (vö.: gr. "auton"), vagy azt, hogy [személyes] "én" (sz. "pudgala").

2. 
"És mi Ánanda, az anattáról való szemlélődés?

Ezt illetőleg Ánanda, a szerzetes elmenvén az erdőségbe, vagy egy fa tövéhez, vagy egy lakatlan házba, ekképpen szemlélődik:

A szem nem az Én; a szemmel látható dolgok nem az Én; a fül nem az Én; a hangok nem az Én; az orr nem az Én; a szagok nem az Én; a nyelv nem az Én; az ízek nem az Én; a test nem az Én; a testi kapcsolatok nem az Én; az elme nem az Én; az elme tárgyai nem az Én. Ekképpen időzik, szemlélve a nem-Ént ezekben a belső és külső alapokban. 

Ezt, Ánanda, az anattán való szemlélődésnek hívjuk." 

(Girimánanda szutta, Ford. Ermesz Csaba; Az oltalom könyve, 70.o.)

3. 
Vagy másképpen: ha tagadsz valamit, akkor egyben definiálod is a tagadandót, ahogyan minden definícióval egyidőben tagadsz is. Valóságosan meghatározni viszont nem lehet "nem-létezőt". A Buddha sem tagadta a világ (= okfüggő keletkezés) létét: csak azt állította, hogy az: "nem-Én"

*

Megjegyzések a 'politika' kapcsán

*

A Buddha számos szútra tanúsága szerint

szinte Önmagával azonos legitimást

ismert el a Királynak: több

esetben is példának hozza fel a Királyt

az Önuralom demonstrálására.

Jézus halála in concreto nem Pilátuson múlott,

hiszen ő kijelentette, hogy nem találja bűnösnek,

hanem a manipulált, tudatlan tömegen.

*

Kevesen tudják,

hogy Arisztotelész szerint a demokrácia:

az ideális államforma elfajult létmódja,

ugyanúgy, ahogy a zsarnoki diktatúra is az.

Az előbbi a tömegekből indul ki, és arra épít;

az utóbbi nem veszi figyelembe a népet,

és csak egy szűk réteg érdekeit

tekinti az állam céljának.

A kettő tehát (a demokrácia és a zsarnoki diktatúra)

nem (csak) ellentétei egymásnak,

hanem ugyanannak a dolognak a két létmódja (is).

Ez a dolog pedig a szellemi vakság,

és az akarat gyengesége.

*

Minden "politikai erő", mely igenli

a fenti értelemben vett "demokráciát",

nem lehet tradicionális létszemléletű,

tehát nem lehet jobboldali sem.

A jelen korszakban így nem léteznek

jobboldali politikai formációk,

mert mindenki a - szellemi értelemben vett -
tudatlan tömegekre kíván hatni,

és eme tudatlan tömegek által igyekszik a

hatalom gyakorlására való létjogosultságát

és az arra való felhatalmazását igazolni.

Számomra ez a legérthetetlenebb dolog.

Mintha a hatalmi képességek létjogosultsága

azon múlna, hogy mennyiségileg hányan

támogatják annak gyakorlását

az ateista, magasabb tekintélyt soha nem

ismerő tömegemberek, és "szak"-értők közül...

*

A "szólásszabadsággal" féktelenül szabadjára

eresztett "közvélemény" semmit sem jelent

ebből a szempontból

(a "szólásszabadság" ma számomra inkább

a "bábeli zűrzavar" szinonímája).

A Filozófus által vezetett

Államban ugyanis csak az Igazság számít.

És az Igazságra a tömegember: vak.

*

A fentiekből eredő tudatlanság

különböző szimptómái válnak láthatóvá

időről-időre az elmúlt időszakban,

méghozzá egyre gyorsuló ütemben,

egészen addig, amíg mindenhol

nem győz a demokrácia.

Aztán csend lesz majd,

és váratlanul egy pillanat alatt összeomlik.

És romjain kicsírázhat egy új, még

félelmetesebb erő:

az anarchia.

*

A misztérium

*

Interrogatus autem a Pharisaeis quando venit

regnum Dei respondit eis et dixit non venit

regnum Dei cum observatione.

Neque dicent ecce hic aut ecce illic ecce enim

regnum Dei intra vos est.

Lucas XVII. 20-21

*

"Ezt tudni elég"

*

A "tibeti halottaskönyv" lényege - a népszerű, terjengős, könyvtárnyi mennyiségű, ám annál inkább félrevezető és lapos interpretációk ellenére - nézetem szerint nagyjából fél oldalon kifejthető.

Eszerint a mindennapi reflexiók és tudatműködések hátterében transzcendensen [és immanensen] meghúzódik egy preontológiai értelemben vett Tiszta Én-Önmaga, egy Tiszta [Ön-]Tudat, amely a halál természetéből adódóan a halálban mintegy automatikusan és szükségszerűen önmagában feltárulhat - és egy rendkívül rövid időintervallumban in concreto mindenki előtt fel is tárul.

Ez a tiszta Öntudat megtapasztalható és paradox módon kontemplálható már a halál előtt is, itt és most, az ember biológiai értelemben vett életében, különböző üresség- és halálmeditációk, un. "haláltudatosítások" során. Ezek gyakorlásakor létrejöhet a valósággal való szemtől-szembe ülés.

Azt az állapotot, amikor a halál beáll ("az elemek feloldódnak"), és feltárul a Tiszta Én-Önmaga, antará-bhava-nak ['köztes létezés'] nevezik szanszkrit nyelven: ez az az állapot, amelyben "az egyéni lélek (az önmagát szemlélő Öntudat) a már elmúlt, és a még el nem kezdett megtestesülés között létezik".

Az alapszöveg szerint ebben az állapotban történik meg a Tiszta Én feltárulása:

"Most tapasztalod a Tiszta Valóság kristályos fényét. Ismerd fel. Mostani tudatod valóságos természete szerint üres, alakzatokat és színeket nélkülöző, természete szerint üres, maga az Igaz Valóság, a Legteljesebb Jó.

Tudatod, amely most üresség, mindazonáltal nem tekintendő a semmi ürességének, hanem Öntudatnak, gátakat nem ismerően világítónak és üdvözültnek; a Való Öntudat ez, maga a legteljesebb Buddha.

Saját Öntudatod, amely most formákat nélkülöző és valóságában üres, és a fölismerés, a világító, az üdvözült - e kettő el nem választható. E kettő egyesülése a Tökéletes Megvilágosodásnak Dharma-káya állapota.

Saját Öntudatod, a világító és üres mint a Nagy Sugárzó Test elválaszthatatlan része, nem ismer sem születést, sem halált, és maga a Megváltozhatatlan Fény - Amithába Buddha.

Ezt tudni elég.

Öntudatod ürességét mint Buddhaságot fölismerni, és azt saját Öntudatodnak érezni elég ahhoz, hogy a Buddha isteni szellemének állapotában megmaradhass."

Ha ijedség, halálfélelem, kétségbeesettség, tanulatlanság, szétszórtság, dekoncentráltság és egyéb, a metafizikai tudatlanságra vonatkozó késztetésekből adódó reflexiók, vagy a körülmények miatt [pl. biofizikai sokk] a függő keletkezés újra megnyilvánul, az alanytudat ismét a létforgatagba zuhan, az Én elfedettségbe kerül: ezek során további hallucinációk, és ettól a Tiszta Fénytől, tehát az Én-Önmaga állapotától egyre inkább elforduló ösztönvilág jön létre (a halottaskönyv szövegei innentől kezdve 99%-ban már ezekkel a tudatmódosulásokkal foglalkoznak, tehát az [ismételt] öntudatlanságra való zuhanás különböző stációit írják le, és az azokban való legoptimálisabb realizációkra oktat).

A halottaskönyv tehát valójában nem másról szól, mint a halálban rejlő lehetőségről: a Felébredésről, az Én-Önmaga feltárulásáról, az elfedettség megszűntetésének Nagy Művéről: a visszatérésről oda, ahová az Ember  a  megszületése előtt volt.

*

"Harminchét gyakorlat"

*

Sokszor olvasok "szellemi tanításként" olyan evidenciákat, melyek egyébként minden normális ember számára kézenfekvő dolgok, mégis, barlangban élő, bölcs remeték és szent aszkéták nyilatkoztatják ki.

Néha eme hűtőmágnes-bölcsességek közé - mintegy kakkuktojásként - belekeverednek komolyabb tanítások is: azonban úgy keverednek bele, hogy a szerzőjük maga sem ismeri fel ennek az egy-két mondatnak a mélyebb-magasabb tartalmát, mivel ő maga is csak arra képes, hogy egynek tartsa a többi népi bölcsességnek, közhelyszerű, és jól hangzó tannak, és így egybemossa azokkal.

Ez a jelenség figyelhető meg igen tisztán az alábbi aforizmagyűjteményben is.

*

Tulajdonképpen ugyanis mind a 37 vers egyedül a 22-es következménye, és végső soron egyedül annak szemlélete alapozza helyesen meg őket (és így a 22-es mintegy felette is áll a többi versnek, mert "magában foglalja öket").

Továbbá, ha igaznak látjuk a 22-es tételét, tehát minden kontemplációban valóságosan is tettenérhető ez a cselekmény az én számára, mint aktus [mármint hogy a jelenségek a saját tudat kivetülései], akkor az "én" mint projektáló objektum is csak a tiszta Én [ami szimultán szubjektum-és-objektum] önkorlátozott modifikációjaként létezhet...

Ha pedig ez így van, akkor bárki, aki ezt a mozzanatot képes a tudatában megragadni, a teljes szabadság állapotába kerülhet.

Abba, amiben valójában - öntudatlanul - "most is van".

*

1
Most, amikor rendelkezésünkre áll az öröm és szerencse nehezen elnyerhető hajója (testünk), törekedjünk, hogy másokkal együtt megszabaduljunk a körforgatagból. Folyamatosan tanulni, elmélkedni és meditálni, ez a bodhiszattvák gyakorlata.

2
Szeretteinkhez való ragaszkodás érzése kavarog mint a víz. Ellenségeink gyűlöletének érzése izzik mint a tűz. A butaság, mely elfelejti, hogy mit használjon és mit utasítson el, mély és sötét. Elhagyni a szülőföldet, ez a bodhiszattvák gyakorlata.

3
Amikor az ártalmas helyeket elhagytuk, a zavaros érzelmek fokozatosan megszűnnek. Szórakozottság nélkül, az erényes igyekezet természetes módon erősödik. Ha a tudatod tiszta, megjelenik a dharma végleges megértése. Csöndes, békés helyeken tartózkodni, ez a bodhiszattvák gyakorlata.

4
A régi barátok előbb-utóbb elszakadnak egymástól. A sok munkával szerzett gazdagság és vagyon a hátunk mögött marad. Tudatunk, a  vendég, elhagyja a test vendégházát. Elengedni ezt az életet, ez a bodhiszattvák gyakorlata.

5
Ha rossz társaságba keveredünk, felerősödik a három méreg, visszaesik a tanulás, elmélkedés és meditáció, és kialszik a szeretet és az együttérzés. Otthagyni a rossz társaságot, ez a bodhiszattvák gyakorlata.

6
Ha nemes szellemű barátokra támaszkodunk, hibáink eloszlanak, képességeink pedig növő holdhoz hasonlóan teljesednek. A saját testnél is többre tartani a szellemi társakat, ez a bodhiszattvák gyakorlata.

7
Hogyan tudna egy létforgatagban élő világi isten megvédeni másokat? A menedék keresésekor forduljunk a csalhatatlan Három Drágasághoz. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

8
A Megszabadító azt mondta, hogy a három alsó világ minden kibírhatatlan szenvedése az ártalmas cselekedetek gyümölcse. Ezért soha ne kövessünk el ártó tetteket, még ha az életünkbe is kerül. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

9
A három világ öröme olyan, mint harmatcsepp a fűszálon, egy pillanat alatt megsemmisül. Törekedjünk (elérni) a sosem változó szabadság semmihez sem hasonló állapotát. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

10
Mikor anyáink - kik kezdettelen idők óta kedvesek voltak hozzánk - szenvednek, mit ér saját boldogságunk? Ezért, a számtalan érző lény megszabadítása miatt, keltsük fel a megvilágosodás szellemét. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

11
Kivétel nélkül minden szenvedés a saját boldogságunk kívánásából fakad. A tökéletes buddhák az önzetlenség tudatából születnek. Ezért váltsuk meg boldogságunkkal mások szenvedését. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

12
Akkor is, ha mások nagy vágytól hajtva lopják, vagy már el is lopták összes vagyonunkat, ajánljuk fel nekik testünket, vagyonunkat, és a három időben felhalmozott összes érdemünket. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

13
Akkor is, ha ártatlanságunk ellenére mások akár le is vágják a fejünket, együttérzésünk ereje által vegyük magunkra minden ártalmas tettüket. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

14
Akkor is, ha valaki mindenféle támadó és káromló szavakkal illet, szerte a millióféle világban, méltassuk kedvességgel az ő képességeit. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

15
Akkor is, ha valaki egy nyilvános gyülekezet kellős közepén kiteregeti hibáinkat, és elítélően beszél rólunk, alázattal köszöntsük őt, és tekintsük lelki barátnak. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

16
Ha valaki - akit szeretetteljesen kezeltünk, mint saját gyermekünket - ellenségként kezel minket, bánjunk vele olyan kedvesen, mint anya a kisgyermekével. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

17
Akkor is, ha egy egyenrangú vagy alacsonyabb rendű személy gőgösen viselkedik velünk, tisztelettel tekintsük őt, mint egy fejünket ékesítő mestert. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

18
Akkor is, ha nagyon szegényes életünk van, mások lenéznek, veszélyes betegségek és sötét szellemek fenyegetnek - bátortalanság nélkül vegyük magunkra a lények minden tévedését és szenvedését. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

19
Lehet, hogy elismertek és híresek vagyunk, és annyi pénzünk van, mint Vaisravanának, mégis a világi szerencse lényegtelenségének átlátása a bodhiszattvák gyakorlata.

20
Ha leigáztuk a külső ellenséget, de közben nem semmisül meg saját dühünk, akkor ellenségeink száma csak gyarapodni fog. Ezért győzzük le saját tudatunkat a szeretet és együttérzés seregeivel. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

21
Bármilyen nagy az érzéki gyönyörök száma, mégis, mint a sós víz, csak fokozzák a vágyakat. Azonnal utasítsd el mindazt, ami növeli a ragaszkodást és  függőséget. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

22
A jelenségek saját tudatunk (kivetülései). Kezdettől fogva tudatunk természete mentes a bonyolítás végleteitől. Ezt értve ne hagyd tudatod elmerülni az alany-tárgy kettősségbe. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

23
Miközben kellemes érzeteket tapasztalunk, bár szépnek tűnnek mint a nyári szivárvány, ne tekintsük valósnak, engedjük el a ragaszkodást és függést. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

24
A különféle szenvedések olyanok, mint egy gyermek halála álmunkban. Ha ezen látszatot valóságosnak tekinted, aggódni kezdesz. Ha kellemetlen helyzetekbe kerülsz, tekintsd azt illúziónak. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

25
Ha a megvilágosodás érdekében le kell mondanunk a testünkről, szükséges-e beszélni a tárgyakról? Ezért gyakoroljuk a nagylelkűséget, a jó karmikus következmények reményének elvárása nélkül. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

26
Ha - erkölcs híján - nem tudjuk megvalósítani saját célunkat, nevetséges mások üdvének beteljesítésére gondolni. Ezért a (világi létezés törekvéseit mellőző) erkölcs óvása a bodhiszattvák gyakorlata.

27
Az erény örömét szerető bohiszattvák számára kincset jelentenek a helytelenül cselekvők. Ezért az ellenszenv nélküli türelem gyakorlása a bodhiszattvák gyakorlata.

28
Még a hinajána követői is (pratjékabuddhák, srávakák) olyan igyekezettel gyakorolnak, mintha a fejükön égő tüzet kellene eloltaniuk. Ezt látva, kezdjünk el szorgalommal - mely a jó tulajdonságok forrása - tevékenykedni az összes érző lény javára. Ez a bodhiszattvák gyakorlata.

29
Amennyiben megértettük, hogy a zavaró érzelmeket megsemmisíti a nyugalommal áthatott belátás, a négy formanélküliséget tökéletesen meghaladó meditatív koncentráció gyakorlása a bodhiszattvák gyakorlata.

30
Bölcsesség híján - a többi öt tökéletesség gyakorlásának ellenére - lehetetlen elérni a tökéletes megvilágosodást. Ezért a három világot meg nem különböztető bölcsességgel áthatott ügyes módszerek alkalmazása a bodhiszattvák gyakorlata.

31
Ha csak egy gyakorló látszatát keltjük, és nem elemezzük saját hibáinkat, lehet, hogy a dharmával ellentétes módon cselekszünk . Ezért saját hibáink folyamatos figyelése és azok elengedése a bodhiszattvák gyakorlata.

32
Amennyiben zavaró érzelmek hatása alatt más bodhiszattva hibáin lovaglunk, saját magunk alatt vágjuk a fát. Ezért ne beszéljünk azok hibáiról, akik a nagy jármű útját követik. Ez a bodhiszattvák gyakorlata

33
Mivel a nyereség és az elismerés utáni vágy vitákba torkollik, és elnyomja a tanulást, elmélkedést és meditációt, a barátokhoz, társasághoz és jótevőkhöz való ragaszkodástól való elfordulás a bodhiszattvák gyakorlata.

34
Mivel a durva szavak zavarják mások tudatát, és lerontják a bodhiszattvák magatartását is, ezért a mások számára kellemetlen, durva beszéd elutasítása a bodhiszattvák gyakorlata.

35
Ha a zavaró érzelmek megszokottak, nehéz megtalálni az ellenszerüket. Felvértezve a figyelmesség fegyverének ellenszerével, a zavaró érzelmek keletkezésük pillanatában való megsemmisítése a bodhiszattvák gyakorlata.

36
Röviden, bármilyen viselkedésmód esetén kérdezzük meg magunkat: "Milyen tudatállapotban vagyok?" A figyelmesség és jelenlét folyamatos fenntartása által beteljesíteni mások célját, ez a bodhiszattvák gyakorlata.

37
A három világ tisztaságát megvalósított bölcsesség által oszlassuk el a végtelen számú érző lény szenvedését. A megvilágosodás elérését szolgáló törekvés érdemének felajánlása a bodhiszattvák gyakorlata.

________________________


Utószó

"A Tökéletesek - szútrák, tantrák és magyarázataik jelentését kifejtő - szavait követve, írtam le a Harminchét Bodhiszattva Gyakorlatot azok számára, akik el szeretnék kezdeni a bodhiszattva ösvény gyakorlatát.

Intelligenciám szegényes és iskolázottságom is szerény, ezért ez a mű nem egy tudósokat kielégítő költemény, de mivel a szútrákra és a Tökéletesek szavaira támaszkodtam, úgy gondolom, a bodhiszattvák gyakorlata nem téves.

Mivel egy hozzám hasonló alacsony képességűnek nehéz felfogni a bodhiszattvák nagy tetteinek mélységeit, így kérem a Tökéleteseket, nézzék el ellentmondásaim és gondolati ziláltságom hibáit.

A munkámból származó érdemek által valósítsa meg minden vándor - a viszonylagos és végső bodhicsitta által - a létezés vagy béke szélsőségeitől mentes védelmező Csenrézi állapotát.

Mindezt írta maga és mások hasznára Thogme szerzetes, a szövegek és jelentések magyarázója, Ngulcsu Rincsen barlangjában.

A jelen szöveget Tiszteletreméltó Beru Kyience Rinpocse adta át néhány magyar zarándoknak 2004 nyarán az indiai Bodh Gaján, hogy fordítsák le saját nyelvükre, és tegyék elérhetővé mások számára is. A magyar fordítást Kovács Endre készítette."

*

Doctrina Traditionis Metaphysicae

*

Metidealismus

Immanentali-Transcendentalis

et

Transcendentali-Immanentalis

Theurgo-Magico-Solipsisticus

Absolutus

*

Monosyllabum mysticum

 ॐ

____________________________

Az Igaz Filozófia

*

Ma beláttam, hogy a Filozófia

egyetlen tettcselekvésnek a feltárása;

a Filozófus pedig az, aki ezt a tettcselekvést

képes Önmagában szemlélni.

*

Axióma - 3

*

Az Üresség a minden mástól (gr. heteron) való mentesség.

A Teljesség: mindennek, mint az Önmaga(m) másaként (gr. eikon) való megjelenése.

Az Üresség és a Teljesség az Én-Önmaga (gr. auton) két arca.

*

Létezik-e "a" káosz?

*

B. ma véletlenül leejtett a kőpadlóra egy üvegpoharat. Miközben én összesöpörtem a szilánkokat, alaposan megfigyelhettem a szép, átlátszó, csillogó struktúrákat, a szilánkok csilingelő hangjait, borotva-vékony éleit, tű-szerű hegyeit, a milliónyi apró formát, és az amorf darabkákat.

Sok minden feltárult a szemem előtt ezalatt a pár perc alatt.

Arra most nem térnék ki bővebben, hogy az ógörög 'Kháosz' szó eredetileg nem "a rend ellentétét" jelentette, ahogyan az ma sajnos használatos, hanem a potenciálisan mindent tartalmazó (Szent) Ürességet jelölte, ami egyébként minden dolognak mindenkor a valóságos megjelenési alapja is (csak a tisztánlátás okán: a rendezetlenség ógörögül: "taraxisz"; a [kozmikus] rend pedig: "taxisz").

A termodinamika második főtétele, az un. "entrópianövekedés törvénye", és egyáltalán: maga a káoszelmélet sem veszi figyelembe azt a tényt, hogy fogalmakba csomagolt elmebeli képzeteket tesz meg vizsgálódása tárgyává.

Például ezt olvashatjuk egy káoszelméleti tanulmányban : "Az időnyilat a termodinamika második főtétele hozza létre, melyet Eddington a fizika másodlagos törvényének nevezett. Ez az entrópiatörvény mozgatja a világegyetemet a rendből a káosz felé. Ha leejtünk egy üvegpoharat, kis üvegszilánkokká és darabokká törik szét. Az időnyíl (az entrópia) nem mondja ki: lehetetlen, hogy a pohár magától összeálljon (az idő visszafordítása, mely a fizika egyetlen elsődelges törvényét sem sérti), csak nagyon valószínűtlen." (Michael Shermer írja, a Rend és káosz-ban; Replika könyvek, 154.o.)

A lényegi hiba szerintem ebben az okfejtésben az, hogy pusztán szubjektív dolog egy dolgot "pohárnak" tartani, majd annak összetörése után "nem-pohárnak" vélni: számomra kérdéses, hogy valójában van-e különbség az "üvegszilánkok" létmódja és egy "pohár" létmódja között. Úgy gondolom, nincs, de ezt nem is én mondom, hanem éppen maga a fraktálgeometria.

A természetben így tehát nem is "nő a rendezetlenség", és nincs "káosz", mert a természet lényegileg soha nem változik, mivel nincsenek benne valódi önléttel rendelkező "dolgok" (mivel minden jelenség az "Én-ben van"). Ami változik, az csupán az Én-ben tovahaladó képzetek és reflexiók sora.

*

Egy Lorenz-attraktor teljesen szabályos rendszerről tanúskodik: egy marék por, amit enyhe szélben az üvegasztal lapjára szórunk, vagy éppen a földön heverő üvegszilánkok, törvényszerűségeknek engedelmeskedve rajzolják ki szabálytalannak és véletlenszerűnek tűnő alakjukat és formájukat: és csak azért tűnik szabálytalannak és véletlenszerűnek ez a forma, mert nem ismerjük fel, hogy a Tiszta Én tükröződik benne: eközben elveszünk másodlagos énünk képzeteiben, és képtelenek vagyunk feltárni ennek a másodlagos énnek a lelki szemei előtt feltáruló fenoméneknek a kauzális láncolatait.

És mivel a természet leírható a matematika nyelvén, pusztán matematikai eszköztár kérdése, hogy feltárjuk a csodálatos, rejtett, belső struktúrát: a Rendet, mely minden létező mögött meghúzódik.

A káosz tehát a Rend[ezettség] legbonyolultabb, elsőre nem egykönnyen átlátható formája. Egy közérthető példával megvilágítva a dolgot: pl. a lottószámok is szabályos, kiszámítható rendet követnek, amit azért nem veszünk mégsem észre, mert túl sok fizikai, pszichikai és biofizikai tényezőt kellene egyidőben ismernünk ahhoz, hogy előre megmondhassuk a következő szám-sorozatot. A véletlen (gr. automaton) csak azért tűnik tehát véletlennek, mert tudásunk korlátozott szinte minden kauzális láncolatot illetően (maximum csak négy-öt láncszemet ismerünk, szinte bármilyen eseményről is legyen szó), miközben pedig minden kauzális sorozat  láncszeme automatikusan követi egymást (tehát determinált is).

Mindennel így van ez, ami csak megnyilvánul a természetben: minden dolog egy metafizikai, transzcendens Rendben van, mivel minden dolog az Én-ben van: ez azt is jelenti, hogy egyetlen porszemet sem helyezhetünk át anélkül, hogy az ne hatna ki minden másra is, hisz minden tárgy végső soron az Én-Önmaga agilitása.

Csak az láthat káoszt és rendezetlenséget maga körül,
aki nem érti jól Önmagát.

*

Rövidfilm a leírhatatlanról

*

A. Bruckner, Sym. Nr. 4. IV 'Finale'

*

A filmen megjelenő gondolatok és
képek lelked végtelen mélységeiből erednek.

*

[Ön]korlátozás, [ön]meghatároz(ottság); -ás

*

||restrictio, onis, nn. [restringo]

korlátozás

restringo, etc. 3.

1) hátra köt, -húz, manus ad terga.
2) átalán köt, szorosan köt, jól megköt s több efféle: r. aliquem vinculis és r. vinculum, megköt, összehuz.
3) átv. ért. A) natura omnes ad custodiam pecuniae r., bilincsel, fogva tart stb. B) korlátol, visszatart, akadályoz s több efféle, liberalitatem, delicias frugalitate.

[auto]restrictio,

[ön]korlátozás

*

determino, 1.

határt szab, meghatároz, regiones, imaginem templi in solo; d. Asiam Phrygia, Phrygiát Ázsia határának jelöli ki, teszi; átv. ért. annus tuus omnia d., teljesedésbe hoz.

determinatio, onis, nn. [determino]

vég, befejezés, bevégzés, a földmérőknél határolás, határ, határszél.

[auto]determinatio,

[ön]meghatározottság

*

Tertium non datur

*

A.n. naplójában olvasható egy bejegyzés a kasztrendszerről.
A poszt: (http://helyesirany.blogspot.com/2009/10/kasztrendszer-ma.html) 

Régóta úgy vélem, hogy lényegében mindig is csupán kétféle szellemi "kaszt" létezett - és létezik ma is.

Azok, akik tudják, hogy valójában "nem ők a cselekvők, mert bármit is tesznek": az ideális ontológiai "Én-Önmaga - soha nem-cselekvő", mert immanenciája mellett szimultán transzcendens Lét is; és azok, akik nem képesek ezt szellemükkel belátni és megtapasztalni, és kizárólag azt tekintik önmaguknak, ami megjelenik mint "nem-Én".

Az elsők - a hagyományos négyes felosztású kasztrendszert illetően - kaszt-felettiek, az utóbbiak pedig kaszt-alattiak.

Tertium non datur.

*

Axióma

*

Az Én-Önmaga[m]: mentes a szenvedéstől.

*

Az elsődleges frontvonal

*

Mára úgy látom, hogy a szellemi tudatlanság elsődleges frontvonala valójában nem az egyszerű, tanulatlan tömeg-ember, hanem a "műveltebb réteg", azon belül is az un. szellemtudományokkal foglalatoskodó, de csak féligazságokat ismerő hobbi-bölcs kasztja. A Blikk-olvasó, Győzikét-néző, pláza- és plazmatévé-hívő egyedekből álló réteg - úgy tűnik - sokkal ártalmatlanabb a józan észre, mint ez a kaszt.

Elgondolkodtató dolog ugyanis azt látni, hogy a legtöbb "buddhista szellemi közösség" tagjai, akik ráadásul mélyen hisznek is abban a dogmában, hogy a Buddha "tagadta az Önvaló és az Én létezését" (hm, de akkor kik azok, akik hisznek ebben? és "kiknek" beszélt a Buddha?), titokban szellemi egoisták, nyíltan pedig gyakorlati egoisták, pontosan az ellenkezőjét megvalósítva annak, mint amiben hisznek, és amit hirdetnek.

Miért állítom ezt?

Egyszerűen azért, mert ezeknek a szellemi iskoláknak a tagjai legtöbbször és állandóan arról beszélnek - hogy "nekem szennyeződéseim vannak a tudatomban", amik "létrehozzák ezt a világot" (látens szolipszizmus? és "kinek" a tudata?), vagy hogy "én így-és-így látom a dolgokat", "nekem ez-és-ez a karmám", "én nem eszek húst"...

Hogy "én nem ölök", "én sokszor meditálok", "állatvédő vagyok", "nekem ezek az elveim", "én iskolát vezetek", "én csigungozok", "két beavatásom is van"...

"Én mantrázok", "én reggelente futok", "én ide-és-ide járok", "én nem szeretem Platónt"...

...egyszóval más sem hallatszik a zajon át, csak ez: én-én-én-én.....

A fentebb említett, Győzikét-néző és bevásárlóközpontokban szocializálódott kaszt legalább nem hirdet vallási köntösbe csomagolt, könnyen emészhető konzum-"igazságokat", és ezért is van az,  hogy kevésbé ártalmasabbak, mint szóban forgó bölcseink.

Halkan megjegyzem, hogy már pusztán annak a ténynek köszönhetően is, hogy egyáltalán aktusban állnak és "beszélnek", permanensen egyaránt nyílt és rejtett önellentmondásban maradnak dogmatikus tanaikkal, hiszen "aki" (?) valóban úgy "véli", hogy "nincs énje", "annak" (?) csendben kellene maradnia, és úgy kellene viselkednie, mint egy darab kőnek. De érdekes módon senki nem marad csendben, és pusztán a valóság megnyilvánulása miatt, az ember nem is "egy darab kőként" jelenik meg.

Az, hogy ezt az önellentmondást ráadásul hogyan egyeztetik össze a buddhizmus későbbi iskoláival (mint a yogacara és a madhyamaka), ahol mindenfajta "kettősség" eltűnik, tehát csakis egy önmagában álló (=Én-Önmaga) tiszta Tudat lesz láthatóvá (amely mindig magába ölelte az "öntudatlan én"-t is), rejtély: az viszont jogos kérdés, hogy hogyan egyeztetik össze fenti kijelentéseiket a buddhizmus igazi tanításaival...

Feltehetőleg ez az ellentmondás és következetlenség abból ered, hogy éppen durva, legtöbbször materialista egoizmusuk miatt nem képesek az Én-Önmagamnak mint ontológiai fogalomnak másfajta jelentést és realitást tulajdonítani, csak durván "személyes" aspektust, és  ennek a másfajta (magasabbrendű) jelentésnek a képzetét elgondolni sem tudják tudatukban, noha állandóan eme Én-Önmaga pozíciójában állnak, de létvakságban. És feltehetően türelmetlenségük, intoleranciájuk az ellentétes vélekedésekkel szemben is erre a durva egoizmusra (és a kisebbrendűségi komplexusukra) vezethető vissza.

Azonban az tényleg érthetetlen, hogy ha a matematika, a fizika, vagy a geometria egyes természettörvényei szükségszerű levezetésekbe mint az intelligencia működésébe futnak össze, akkor ez miért nincs így a filozófiában, ahol szintén, több ezer éve már többszörösen bizonyított ontológiai-autológiai axiómák állnak a rendelkezésre? Hogy miért tapasztalható az az általános jelenség, hogy érvelés helyett személyeskedés zajlik egy-egy filozófiai vitában, vagy - jobb esetben! - dogmarendszerek mechanikus tételeinek mantrázása? Érthetetlen az is, hogy korunk silány és lapos filozófiai műveltségével bíró úri nagyközönség mégis miért tud rendre jól működő, sikeres üzleteket kovácsolni önnön tudatlanságából?

A választ költői kérdéseimre adja meg maga a Kedves Olvasó.

*

Az üresség tánca

*

*