*
"Kétalakú Ianus, mit tudnék mondani rólad?
Még Görögországban sincs ilyen isteni lény!
Mondd meg, mért egyedül te vagy istenség, aki látja,
mind az előttevalót, mind a mögöttelevőt!
Így tűnődtem, a táblámat forgatva kezemben,
s egyszeriben ragyogóbb lett körülöttem a ház.
Mily csoda meglepetés ! Ianus jelenik meg előttem
s kettős arcával hátra s előre tekint.
Megremegek s érzem, hajszálaim égre merednek,
és jeges áramlat járja a szívemet át.
Jobbjában pálcát tartott, nagy kulcsot a balban,
s első szájából hangzik az isteni szó:
„Szűnjön a félelmed, buzgó költője az évnek!
Halld meg a válaszomat, s fogd fel eszeddel a szót!
Ősi való vagyok én, Chaos – egykor az én nevem ez volt –,
lásd, mi temérdek idő dolgait énekelem!
Még a világos lég, tűz, víz s föld nem különült el,
s négy elem alkot együtt egy zavaros tömeget.
Csakhogy az ősanyagot részekre szakítja a harcnak
szelleme: minden elem más területre szorul.
Feltör az égre a tűz, levegő terjed ki alatta,
s lent a világ közepén ül meg a földdel a víz.
Ekkoron én, aki gömbszerű és képnélküli voltam,
nyertem ez új alakot s isteni tagjaimat.
Egykori zűrzavaros lényemből ennyi maradt meg:
s így milyen arcom elől, hátul is éppen olyan.
Más magyarázata is van e furcsa, talányos alaknak,
és ha megismered ezt, érted a tisztemet is.
Mindent én nyitok és én zárok, akárhova nézel,
égen, fellegeken, földeken és vizeken.
Én a világmindenség rendjét egymagam őrzöm,
a jog – ajtókat tárni, bezárni – enyém.
Csendes házából amikor kibocsátom a Békét,
mert akarom, szabadon jár örök utain ő.
És ha erős lakatom nem zárja a háboru útját,
akkor a földi világ vérbe, halálba borul.10
Ég kapuját a szelid Horákkal együtt magam őrzöm;
s jön, megy, amint nyitom azt, még maga Iuppiter is.
Ianus azért a nevem. De midőn a ceres-i kalácsot
és sós árpadarát szenteli nékem a pap,
már nevemen mosolyogsz. Hiszen ő egyszerre Nyitónak
s aztán Zárónak mond, mikor engem imád.
S mindez azért van, mert a tudatlan elődök akartak
kettős tisztem után két nevet adni nekem. "
(Ovidius: Fasti I., 89–132)
*
