*
Számomra egyetlen Buddha-ereklye létezik,
amit mindenki mindig magában hord: a tudat ürességtermészete.
*
Analógia
(...)
"A klasszikus jóga alapgyakorlata és végcélja a teljesen kiüresített, tárgyától fosztott tudat szemlélete, vagyis a szamádhi. Ehhez az anyagi tudatfolyamatokat ki kell küszöbölni. Patandzsali is ezt a definíciót adja: „A jóga a psziché (csitta) tevékenységének legyűrése.” [*183] (Jóga-szútra I.2.) Az eképpen elkülönültségében is megtapasztalt, „tiszta” tudat az indiai lélek, az átma (önmaga) (...)."
*
"önkiüresítés (lat. "exinanitio", gr. "kenószisz"), önkifosztás:
1. a dogmatikában a krisztológia és a megváltástan alapfogalma a Fil 2,7 alapján: →kenózisz.
2. az aszketikában és a misztikában minél nagyobb tér biztosítása Isten akarata számára. Negatív útja a saját akarat, elképzelések föladása; a pozitív az egyre kisebb részletekben is belesimulás Isten akaratába. Célja az Istennel való egyesülés: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20). A helyesen értett →önmegvalósítás ugyanezt jelenti. - Jelképe a →tükör, mely teljesen eggyé válik a befogadott képpel.
(...)
Visszatükröződés
(...)
Az Üresség intuitív megértése nem más, mint a teljes elkülönültség és a teljes egybeolvadás egyidejű létezésként való felismerése.
(...)
Bindu
(...)
Az az üresség, ami az üres poharat jellemzi mint üres intervallumot, és az az üresség, ami a Kerékagy üressége, bár a puszta fizikailitás szintjén azonosnak tűnik, nem ugyanaz az üresség.
A Kerékagy üressége "átlényegült üresség" - a "tér" transsubstantiatio-ja: a "mozdulatlan mozgató", megnyilvánulása a mozgatott által, továbbá az axis mundi középpontjának valóságos képmása: a Centrális Pont (bindu) "térbeli kiterjedése".
A Kerékagy Centrális Üressége, a küllők közötti üresség és a kerék pereme és a kerékagy közti üresség - bár kiterjedésük létmódja már "átlényegült üresség", köztük hierarchikus viszony áll fenn, amennyiben a Kerékagy a Princípium, "amiből" a dolgok erednek, a Küllők a Potencialitás, "amilyen módon" léteznek, a kerék pereme pedig az Aktualitás vagy Megnyilvánultság, a létmód világa, "amivé" a feltételek során a létezők "létesülnek".
*
Ez analóg az önkiüresítés ("exinanitio") teológiájával is: az Igazság csak mindentől kiüresedve jelenhet meg a megtestesülés során: Isten kiüresítette önmagát és szolgai alakot vett fel, ezzel lett testté az Atya: az Emberfia pedig ugyanígy kiüresítette magát önmagától: ezzel lett Szellemmé.(...)
Abdérai Démokritosz
(...)
„Semmi más nem létezik, csak atomok és üres tér.
Minden egyéb puszta vélekedés.”
Azonban Démokritosz a doxográfiai kutatások szerint "atomok" alatt nem csak az Euklidészi értelemben vett geometriai pontra gondolhatott, hanem sui generis "oszthatatlan időpillanatot" is érthetett: így tárul fel tanításának igazi lényege.
(...)
„Semmi más nem létezik, csak atomok és üres tér.
Minden egyéb puszta vélekedés.”
Azonban Démokritosz a doxográfiai kutatások szerint "atomok" alatt nem csak az Euklidészi értelemben vett geometriai pontra gondolhatott, hanem sui generis "oszthatatlan időpillanatot" is érthetett: így tárul fel tanításának igazi lényege.
(...)
Címkék:
antik filozófusok
A Természet és a Szent Üresség
(...)
"Ám most pirkad! Vártam, és előre látám, hogy eljő.
S amit láttam, a Szent, az legyen szavam.
Hisz' ő, ő maga, ki régibb minden kornál,
S hatalmasabb napnyugat és napkelet minden istenénél,
A Természet kél új életre fegyverek zajával,
Az éter magasából a mélységig törő,
Szilárd törvény szerint mint rég, szent Chaosból nemzetvén,
Újra, s újnak érződik a lelkesülés,
A mindeneket teremtő."
(...)
Hölderlin: Mint ha ünnepnapon... (3. versszak)
______________________
"A "természet" itt azt nevezi meg, ami az istenek fölötti, és "régibb minden kornál", melyben létező létező lesz. A "természet" szó a "lét" jelölésévé válik; mert ez korábbi minden létezőnél, mely az ő kegyéből nyeri el azt, ami; s maguk az istenek is a "lét" hatálya alatt állnak, amennyiben vannak, bármilyenek is legyenek." (M. Heidegger megjegyzése)
______________________
Az én megjegyzésem, hogy ugyanakkkor vegyük észre azt is, hogy a Természet (bhava) a "szent Cahosból nemzetvén" jön létre; továbbá "régibb minden kornál", tehát független az Időtől is: "ő, ő maga", így alaptermészet (svabháva) is egyben.
*
"Ám most pirkad! Vártam, és előre látám, hogy eljő.
S amit láttam, a Szent, az legyen szavam.
Hisz' ő, ő maga, ki régibb minden kornál,
S hatalmasabb napnyugat és napkelet minden istenénél,
A Természet kél új életre fegyverek zajával,
Az éter magasából a mélységig törő,
Szilárd törvény szerint mint rég, szent Chaosból nemzetvén,
Újra, s újnak érződik a lelkesülés,
A mindeneket teremtő."
(...)
Hölderlin: Mint ha ünnepnapon... (3. versszak)
______________________
"A "természet" itt azt nevezi meg, ami az istenek fölötti, és "régibb minden kornál", melyben létező létező lesz. A "természet" szó a "lét" jelölésévé válik; mert ez korábbi minden létezőnél, mely az ő kegyéből nyeri el azt, ami; s maguk az istenek is a "lét" hatálya alatt állnak, amennyiben vannak, bármilyenek is legyenek." (M. Heidegger megjegyzése)
______________________
Az én megjegyzésem, hogy ugyanakkkor vegyük észre azt is, hogy a Természet (bhava) a "szent Cahosból nemzetvén" jön létre; továbbá "régibb minden kornál", tehát független az Időtől is: "ő, ő maga", így alaptermészet (svabháva) is egyben.
*
A Beavatásról
(...)
0.
„Ha elmozdítom a királyné kezét, és ölembe veszem fiamat, a királyné felébred, és megnehezíti távozásomat. Majd ha Buddha leszek, visszatérek, és megnézem őket.”
Ez az első lépés, mely ránk vár.
1.
Az egyedül Önmaga-Lét létmódja az alany, létezési szerkezete a nem-létként feltáruló alany-tudat: test-, érzet-, öntudat-, adottság-, megismerés-tudat.
2.
Ez az ipseitás, Önmaga-Lét mindig „én vagyok”: ez azonban nem-létként és nem-Önmagaként tárul fel, az idő „mindent-felőrlésének” törvénye alá vetve.
Ez a Rig-Véda „két, fára röppenő” madara.
3.
A Valóság megjelenése így egyfajta illúzió: a megjelentben, a létezőben sehol sincs Lét, ahogy a keréktalp és a küllők is híján vannak a középpont mozdulatlanságának és kiterjedés-nélküliségének, de ugyanakkor, ahogy a keréktalp és a küllők is a kerékagynak köszönhetik létüket, az illúzió megjelenésének is a Lét az alapja.
4.
Az ebben az értelemben vett illúzió (mint a kauzalitás „játéka”) a létező és a nem-létező dualitása miatt az: a saját hangom, vagy a gondolataim vajon valóban „én” vagyok-e? Csak nem-létként igen.
5.
A dualisztikus megjelenési- és létmód másfelől pedig nonduális ontológiai-tudati valóság is.
6.
Igen ősi gondolatok ezek: a filozófiai értelemben vett artikulálható világleírás utolsó bástyái a történelemben a Yogacara-szövegek és a Madhyamaka leírásai, Hérakleitosz és Platón után csaknem ezer évvel. Nézzük például ezt: „Ismerd meg Önmagad” - csak egy egoista gondolhatja, hogy ez a figyelmeztetés „neki” szól, vagy hogy egyáltalán „szól valakinek”…
7.
Ezek a szövegek a tárgyra irányuló tájékozódási pontokként bemutatják, hogy a tudat egymással egyidejűleg szimultán három létrégiót képes létrehozni: ezek csak metalogikailag, a hétköznapi fogalmi gondolkodás és kategorizálás felszámolása, meghaladása révén közelíthetőek meg, a Középső Út által. Ezt a doktrínát őrzi még néhány ősi szöveg, természetesen más-más szimbólumok révén jelezve.
8.
A Tökéletes Üresség és a Tökéletes Teljesség egyidejű fennállásának kozmikus paradoxona ez. Azt mondhatnánk: a kerék mozgása a kerékagy középponti ürességének és mozdulatlanságának a téridővé válása. Lényegi különbség nincs köztük. A bizánci zsinatok valójában ezzel a problémával foglalkoztak, amikor a Kereszthalál alanyának kérdését egyfajta meta-teológiai értelemben vett Trinitológiai ontológiává transzformálták.
9.
„qui enim voluerit animam suam salvam facere perdet eam qui autem perdiderit animam suam propter me inveniet eam” (1)
10.
"Szerzetesek, a test mulandó, az érzetek mulandók, a tudat mulandó, az adottságok mulandók, a megismerés mulandó. Szerzetesek, a test nem azonos az Énnel, az érzetek nem azonosak az Énnel, a tudat nem azonos az Énnel, az adottságok nem azonosak az Énnel, a megismerés nem azonos az Énnel. Minden adottság mulandó, semmiféle jelenség sem azonos az Énnel."
11.
A Középút filozófiai-preontológiai és szóteriológiai nehézségéhez nincs fogható emberi szellemi alkotás: azonban megértése is puszta előfeltétele a Beavatásnak.
12.
„Amikor ezt felismertem, amikor ezt megláttam, gondolataim megszabadultak a kívánságok indulatától, megszabadultak a létezés indulatától, megszabadultak a tudatlanság indulatától.
Felismertem: ’A megváltás a megváltottban van’.”
Ez az utolsó lépés, mely ránk vár.
__________________________________
(1) „Mert a ki meg akarja tartani az õ lelkét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az õ lelkét én érettem, megtalálja azt.” Máté Evangéliuma, XVI.25.
0.
„Ha elmozdítom a királyné kezét, és ölembe veszem fiamat, a királyné felébred, és megnehezíti távozásomat. Majd ha Buddha leszek, visszatérek, és megnézem őket.”
Ez az első lépés, mely ránk vár.
1.
Az egyedül Önmaga-Lét létmódja az alany, létezési szerkezete a nem-létként feltáruló alany-tudat: test-, érzet-, öntudat-, adottság-, megismerés-tudat.
2.
Ez az ipseitás, Önmaga-Lét mindig „én vagyok”: ez azonban nem-létként és nem-Önmagaként tárul fel, az idő „mindent-felőrlésének” törvénye alá vetve.
Ez a Rig-Véda „két, fára röppenő” madara.
3.
A Valóság megjelenése így egyfajta illúzió: a megjelentben, a létezőben sehol sincs Lét, ahogy a keréktalp és a küllők is híján vannak a középpont mozdulatlanságának és kiterjedés-nélküliségének, de ugyanakkor, ahogy a keréktalp és a küllők is a kerékagynak köszönhetik létüket, az illúzió megjelenésének is a Lét az alapja.
4.
Az ebben az értelemben vett illúzió (mint a kauzalitás „játéka”) a létező és a nem-létező dualitása miatt az: a saját hangom, vagy a gondolataim vajon valóban „én” vagyok-e? Csak nem-létként igen.
5.
A dualisztikus megjelenési- és létmód másfelől pedig nonduális ontológiai-tudati valóság is.
6.
Igen ősi gondolatok ezek: a filozófiai értelemben vett artikulálható világleírás utolsó bástyái a történelemben a Yogacara-szövegek és a Madhyamaka leírásai, Hérakleitosz és Platón után csaknem ezer évvel. Nézzük például ezt: „Ismerd meg Önmagad” - csak egy egoista gondolhatja, hogy ez a figyelmeztetés „neki” szól, vagy hogy egyáltalán „szól valakinek”…
7.
Ezek a szövegek a tárgyra irányuló tájékozódási pontokként bemutatják, hogy a tudat egymással egyidejűleg szimultán három létrégiót képes létrehozni: ezek csak metalogikailag, a hétköznapi fogalmi gondolkodás és kategorizálás felszámolása, meghaladása révén közelíthetőek meg, a Középső Út által. Ezt a doktrínát őrzi még néhány ősi szöveg, természetesen más-más szimbólumok révén jelezve.
8.
A Tökéletes Üresség és a Tökéletes Teljesség egyidejű fennállásának kozmikus paradoxona ez. Azt mondhatnánk: a kerék mozgása a kerékagy középponti ürességének és mozdulatlanságának a téridővé válása. Lényegi különbség nincs köztük. A bizánci zsinatok valójában ezzel a problémával foglalkoztak, amikor a Kereszthalál alanyának kérdését egyfajta meta-teológiai értelemben vett Trinitológiai ontológiává transzformálták.
9.
„qui enim voluerit animam suam salvam facere perdet eam qui autem perdiderit animam suam propter me inveniet eam” (1)
10.
"Szerzetesek, a test mulandó, az érzetek mulandók, a tudat mulandó, az adottságok mulandók, a megismerés mulandó. Szerzetesek, a test nem azonos az Énnel, az érzetek nem azonosak az Énnel, a tudat nem azonos az Énnel, az adottságok nem azonosak az Énnel, a megismerés nem azonos az Énnel. Minden adottság mulandó, semmiféle jelenség sem azonos az Énnel."
11.
A Középút filozófiai-preontológiai és szóteriológiai nehézségéhez nincs fogható emberi szellemi alkotás: azonban megértése is puszta előfeltétele a Beavatásnak.
12.
„Amikor ezt felismertem, amikor ezt megláttam, gondolataim megszabadultak a kívánságok indulatától, megszabadultak a létezés indulatától, megszabadultak a tudatlanság indulatától.
Felismertem: ’A megváltás a megváltottban van’.”
Ez az utolsó lépés, mely ránk vár.
__________________________________
(1) „Mert a ki meg akarja tartani az õ lelkét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az õ lelkét én érettem, megtalálja azt.” Máté Evangéliuma, XVI.25.
A Forrás
(...)
A legbonyolultabb és legvégtelenebb üres fraktál-alakzat eredete is meglelhető: ez a Tudat.
(...)
A legbonyolultabb és legvégtelenebb üres fraktál-alakzat eredete is meglelhető: ez a Tudat.
(...)
A Beavatás
(...)
1.
A Beavatás nem más, mint megérteni és felismerni: minden, ami létezik, az Üresség egy formája.
2.
A Beavatás: látni, hogy minden forma az Üresség egy létezése.
3.
A Beavatás: megélni, hogy valójában semmi sincs, ami ne a Tudat lenne, s ez a Tudat az Ürességből, az Üresség módján és az Ürességben létezik: és ez a kettő Egy.
(...)
1.
A Beavatás nem más, mint megérteni és felismerni: minden, ami létezik, az Üresség egy formája.
2.
A Beavatás: látni, hogy minden forma az Üresség egy létezése.
3.
A Beavatás: megélni, hogy valójában semmi sincs, ami ne a Tudat lenne, s ez a Tudat az Ürességből, az Üresség módján és az Ürességben létezik: és ez a kettő Egy.
(...)
Határok nélkül
(...)
"A nemlétező nem juthat létbe, a létező nem juthat nemlétbe;
a kettő határát jól látják a valóságot felismerők."
Bhagavad-Gíta, II. A Szánkhja jógája, 16.
_________________
"Ez a világ, ó Kacsajana, az állítástól és a tagadástól függ..."
"Minden létezik" - ez az első ellentét,
"minden nem létezik" - ez a második ellentét.
Mellőzve e két ellentétet a Tathágata a középső utat utat hirdeti".
Szamjutta-nikáya, II. p.17
__________________
"Ha a nirvána "létező" lenne, akkor a nirvána összetett lenne.
Egyáltalán nem létezik semmiféle nem-összetett "létező"."
"Ami a nirvána határa, az a szamszára határa is.
E kettő között a legparányibb különbség sincs."
Buddhapálita: Múlamadhjamakavritti, A nirvána vizsgálata, 5, 20
(...)
"A nemlétező nem juthat létbe, a létező nem juthat nemlétbe;
a kettő határát jól látják a valóságot felismerők."
Bhagavad-Gíta, II. A Szánkhja jógája, 16.
_________________
"Ez a világ, ó Kacsajana, az állítástól és a tagadástól függ..."
"Minden létezik" - ez az első ellentét,
"minden nem létezik" - ez a második ellentét.
Mellőzve e két ellentétet a Tathágata a középső utat utat hirdeti".
Szamjutta-nikáya, II. p.17
__________________
"Ha a nirvána "létező" lenne, akkor a nirvána összetett lenne.
Egyáltalán nem létezik semmiféle nem-összetett "létező"."
"Ami a nirvána határa, az a szamszára határa is.
E kettő között a legparányibb különbség sincs."
Buddhapálita: Múlamadhjamakavritti, A nirvána vizsgálata, 5, 20
(...)
Határtalanság és végtelenség
*
A Teljesség: akár az Üresség.
道德經, 45
(...)
A metafizikai Üresség ("kha", "sunyata"), legyen az térbeli vagy ontológiai értelmű, két legfontosabb alaptulajdonsága a határtalanság és végtelenség.
A szanszkritban leginkább két olyan fogalom van, ami a végtelenhez és a htártalanhoz kötődik: az "aditi" és az "anantá" kifejezések.
Az aditi ("a-di-ti") a "határtalanság, a határtalan, teljesség, befejezettség, Föld, végtelenség, hiány, beszéd" jelentéssel bír. Etimológiailag az "a" fosztóképző utáni "diti" a kettősségre utal (ld: pl. "dvaita"; ang. "duality").
Az "anantá" jelentése "végtelen", "égbolt", "világmindenség". Az "an"-fosztóképző utáni "antá" a "vég, határ, halál, szél, természet, hajlam" jelentéssel rendelkezik.
Mindkét terminus többet tartalmaz annál, mint ami felületesen látható belőlük: a határtalan ("aditi") egyúttal arra is utal, hgy a végtelenség egyszerre foglalja magában a végleteket (ezért vég-telen): a teljességet és a hiányt is (ami egyfajta ürességként is érthető), a "határtalanságot" és a "befejezettséget", megvalósítva ezzel az ellentétek egybeesése metafizikai doktrínájának a filozófiai ősszavakban fellelhető maradványát.
Az anantá terminus "antá" utótagjának "természetként" való értelmezése arra emlékeztet, hogy a világmindenség "alapszerkezete" természetnélküli (1) ("anantá"; erre hívja fel a figyelmet Anaximandrosz is, amikor az "apeiron"-t, ami megfelel a szanszkrit "anantá"-nak, végtelennek, nem csak úgy "definiálja", mint ami "a" definiálhatatlan ("egyike sem az úgynevezett elemeknek"), hanem azt a világ Princípiumaként ("Arkhé"), igazi természeteként nevezi meg (hasonlóan a Nirvána a Buddha által kifejtett leírásához és a "negatív teológiához"); de így tudja Parmenidész is, amikor a tapasztalatilag felfogható, esetleges és konvencionális világot megkülönbözteti az Igazságtól, a Valóságtól, mert az előbbiben megjelenő dolgok mentesek (üresek) a realitástól).
Az ősi nyelvekben egyébként általános, hogy a ma ellentétesként rögzült szavak eredetileg egyetlen szóban öltöttek formát.
A mahajána-buddhizmus és az advaita-védánta szintén részletes filozófiai elemzéseket alkotott a coincidentia oppositorum tapasztalati-tapasztalatfeletti leírásának kivitelezésére, amit oly' szemléletesen őriz a szanszkrit nyelv e két mély, nehezen megélhető és szép kontemplációs tárgynak is tökéletesen megfelelő terminusa.
_____________________
(1) Itt azonban fel is merül egy paradoxon: a világ alaptermészete az alaptermészet-nélküliség; arról csak az az igaz megállaíptás tehető, hogy semmilyen igaz megállapítás nem tehető róla.
(...)
Címkék:
advaita,
antik filozófusok,
üresség
Hermész Triszmegisztosz
"Nem nevezhetsz semmit sem 'üresnek' anélkül, hogy
megmondanád, mitől való ürességre gondolsz."
Ascl. III.33c
Ascl. III.33c
Vö.:
Arisztotelész, Phys. IV6-7, 213a-214a
Címkék:
antik filozófusok,
hermész,
üresség
Parmenidész
(...)
Mivel a faktumvilág nem más, mint a kondicionált tudatban az Ürességnek az azt elfedő nevekként és formákként történő feltárultsága; és mivel ez az elfedettség a nem-lét szerkezeteként magában hordozza a valóságos létet, ezért arról bármiféle kijelentést vagy megállapítást tenni egyszerre igaz is és hamis is, és egyszerre sem nem-igaz és sem nem-hamis is.
Parmenidész ezt írja: „Mindent meg kell tudnod, mind a jólkerekített igazság rendületlen szívét, mind a halandók vélekedéseit, amelyekben nincs igaz bizonyosság. Ám emellett meg fogod tanulni azt is, miként kell a véleményeknek hihetőleg létezniük azáltal, hogy minden mindent áthat.”
Hiszen az igazság (valóság) „nem is osztható, mivel az egésze hasonlóan létezik”; „az nem egykor volt vagy lesz, mivel most van, minden együtt, egy folytonos”. Emellett a vélekedések világa szerint a dolgok és jelenségek így-és-így „keletkeztek (…) és most így vannak és felnövekedvén a jövőben így érnek majd véget, s ezek mindegyikének megkülönböztető jelként nevet fektettek le az emberek”.
Ez az ontológiai két igazság/valóság (preontológiai) preszókratikus doktrínája, melyet ha korunk doxográfus kutatói felismernének, Arisztotelésszel egyetértésben nem „száműznék Parmenidészt a természetfilozófusok köréből”, hanem Nagarjuna görög elődjeként tisztelnék, és félreértések-félreértelmezések egész lavinájától kímélnék meg magukat és hallgatóikat, és felül tudnának emelkedni a dualista fogalmi gondolkodáson.
Úgy tűnik, jó ideje Parmenidésszel ugyanaz történik a preszókratikus filozófia képviselői közt, mint Nagarjunával a Mahajána-buddhizmus filozófusai közt: de gondolhatunk akár Anaximandrosz "apeiron"-fogalmára is, ami Spengler szerint (is) az antik filozófia egyik legnehezebben érthető és legmélyebb fogalma, és mégis (vagy talán éppen ezért), nap mint nap nagyon következetlenül értelmezik és reprezentálják.
Ez az ironikus helyzet illusztrálja igazán az emberi „vélekedések világát”, és mindazt, amit Parmenidész igyekezett meghaladni…
(...)
Mivel a faktumvilág nem más, mint a kondicionált tudatban az Ürességnek az azt elfedő nevekként és formákként történő feltárultsága; és mivel ez az elfedettség a nem-lét szerkezeteként magában hordozza a valóságos létet, ezért arról bármiféle kijelentést vagy megállapítást tenni egyszerre igaz is és hamis is, és egyszerre sem nem-igaz és sem nem-hamis is.
Parmenidész ezt írja: „Mindent meg kell tudnod, mind a jólkerekített igazság rendületlen szívét, mind a halandók vélekedéseit, amelyekben nincs igaz bizonyosság. Ám emellett meg fogod tanulni azt is, miként kell a véleményeknek hihetőleg létezniük azáltal, hogy minden mindent áthat.”
Hiszen az igazság (valóság) „nem is osztható, mivel az egésze hasonlóan létezik”; „az nem egykor volt vagy lesz, mivel most van, minden együtt, egy folytonos”. Emellett a vélekedések világa szerint a dolgok és jelenségek így-és-így „keletkeztek (…) és most így vannak és felnövekedvén a jövőben így érnek majd véget, s ezek mindegyikének megkülönböztető jelként nevet fektettek le az emberek”.
Ez az ontológiai két igazság/valóság (preontológiai) preszókratikus doktrínája, melyet ha korunk doxográfus kutatói felismernének, Arisztotelésszel egyetértésben nem „száműznék Parmenidészt a természetfilozófusok köréből”, hanem Nagarjuna görög elődjeként tisztelnék, és félreértések-félreértelmezések egész lavinájától kímélnék meg magukat és hallgatóikat, és felül tudnának emelkedni a dualista fogalmi gondolkodáson.
Úgy tűnik, jó ideje Parmenidésszel ugyanaz történik a preszókratikus filozófia képviselői közt, mint Nagarjunával a Mahajána-buddhizmus filozófusai közt: de gondolhatunk akár Anaximandrosz "apeiron"-fogalmára is, ami Spengler szerint (is) az antik filozófia egyik legnehezebben érthető és legmélyebb fogalma, és mégis (vagy talán éppen ezért), nap mint nap nagyon következetlenül értelmezik és reprezentálják.
Ez az ironikus helyzet illusztrálja igazán az emberi „vélekedések világát”, és mindazt, amit Parmenidész igyekezett meghaladni…
(...)
Címkék:
antik filozófusok,
catuskoti,
logika,
tetralemma
Cantor végtelen-elnevezéseinek analógiája a Yogacara-ban
(...)
Cantor háromféle "végtelent" (gr. "apeiron") különböztetett meg egymástól, melyek jól láthatóan illeszkednek a Jógacsára létrégiók fogalmaihoz:
Képzelt-jellegű alaptermészet (parikalpita-szvabháva) :
- apeiron ("határtalanság", úgy mint "tapasztalhatatlanság", "meghatározottság hiánya")
- potenciális végtelen
- végtelenül változtatható végesség- syncategorematicen infinitum
Függő-jellegű alaptermészet (paratantra-szvabháva):
- afóriszmenon (mint "határolt egység")
- aktuális végtelen
- végtelenül változtatható végtelen
- categorematice infinitum (transzfinitum vagy suprafinitum)
Abszolút-jellegű alaptermészet (paramártha-szvabháva):
- abszolútum (lat. absolutus, ti. "feltétlen, korlátlan, önálló, tökéletes, teljes")
- abszolút-aktuális végtelen
- infinitum simplex
- Ómega-végtelen
Ez természetesen jóval több, mint puszta "analógia": Cantor kíválóan olvasott szanszkritul, ógörögül, héberül és latinul, tehát kutatásai során tisztában volt az ősszavak elementáris jelentéseivel, eredeti, tiszta tartalmaival: emellett intuitív módon jutott el a Mahajána-buddhizmus ontológiai alapjaihoz, noha annak talán nem volt tudatában (azt viszont mindig is sejthette, hogy a matematika bizonyos kulcskérdései filozófiai-teológiai aspektusokkal rendelkezik).
E két tényező együtt tette újra lehetővé (Eukleidész után évezredekkel), hogy filozófiai-ontológiai kérdéseket "matematikai" alapon lehessen kutatni.
Segédlet a végtelen-probléma megértéséhez:
http://www.epa.oszk.hu/01200/01273/00001/pdf/20030704121107.pdf
(...)
Cantor háromféle "végtelent" (gr. "apeiron") különböztetett meg egymástól, melyek jól láthatóan illeszkednek a Jógacsára létrégiók fogalmaihoz:
Képzelt-jellegű alaptermészet (parikalpita-szvabháva) :
- apeiron ("határtalanság", úgy mint "tapasztalhatatlanság", "meghatározottság hiánya")
- potenciális végtelen
- végtelenül változtatható végesség- syncategorematicen infinitum
Függő-jellegű alaptermészet (paratantra-szvabháva):
- afóriszmenon (mint "határolt egység")
- aktuális végtelen
- végtelenül változtatható végtelen
- categorematice infinitum (transzfinitum vagy suprafinitum)
Abszolút-jellegű alaptermészet (paramártha-szvabháva):
- abszolútum (lat. absolutus, ti. "feltétlen, korlátlan, önálló, tökéletes, teljes")
- abszolút-aktuális végtelen
- infinitum simplex
- Ómega-végtelen
Ez természetesen jóval több, mint puszta "analógia": Cantor kíválóan olvasott szanszkritul, ógörögül, héberül és latinul, tehát kutatásai során tisztában volt az ősszavak elementáris jelentéseivel, eredeti, tiszta tartalmaival: emellett intuitív módon jutott el a Mahajána-buddhizmus ontológiai alapjaihoz, noha annak talán nem volt tudatában (azt viszont mindig is sejthette, hogy a matematika bizonyos kulcskérdései filozófiai-teológiai aspektusokkal rendelkezik).
E két tényező együtt tette újra lehetővé (Eukleidész után évezredekkel), hogy filozófiai-ontológiai kérdéseket "matematikai" alapon lehessen kutatni.
Segédlet a végtelen-probléma megértéséhez:
http://www.epa.oszk.hu/01200/01273/00001/pdf/20030704121107.pdf
(...)
Címkék:
antik filozófusok,
logika,
yogacara
Nullvektor
(...)
"Vektornak mondjuk a nullvektort is, amelynek kezdő és végpontja egybeesik: vec(BB)=vec 0.
A nullvektor hossza 0, és megállapodunk abban, hogy iránya (állása) tetszőleges lehet.
Mondhatjuk tehát, hogy a nullvektor minden vektorral párhuzamos és minden vektorra merőleges is, minden vektorral egyirányú, és minden vektorral ellentétes irányú is.
A nullvektor az eltolások közé sorolt változatlanul hagyásnak az eltolásvektora."
(...)
"Vektornak mondjuk a nullvektort is, amelynek kezdő és végpontja egybeesik: vec(BB)=vec 0.
A nullvektor hossza 0, és megállapodunk abban, hogy iránya (állása) tetszőleges lehet.
Mondhatjuk tehát, hogy a nullvektor minden vektorral párhuzamos és minden vektorra merőleges is, minden vektorral egyirányú, és minden vektorral ellentétes irányú is.
A nullvektor az eltolások közé sorolt változatlanul hagyásnak az eltolásvektora."
(...)
Retro-genesis
(...)
Rájöttem, hogy van valami alig megfogalmazható, rejtett és mélyen gyökerező azonosság a matematikailag leírt fraktál-geometria, és az ontológiai értelemben vett üresség mint létmód (ti. "a nem-lét egy szerkezete") között, ami a tudat-tan (yogacara) aspektusából is adekvátan tárgyalható és kontemplálható.
Elképzelhető, hogy a tudat nem mint "mátrix" jelenik meg, hanem mint "fraktál", és az ontológiai szerkezet (az üresség létmódja) éppen ezért jelenik meg úgy, ahogy, mert a tudat kizárólag csak önhasonlóvá (tehát ürességgé) képes kondicionálni és megjeleníteni magát...?
(...)
Rájöttem, hogy van valami alig megfogalmazható, rejtett és mélyen gyökerező azonosság a matematikailag leírt fraktál-geometria, és az ontológiai értelemben vett üresség mint létmód (ti. "a nem-lét egy szerkezete") között, ami a tudat-tan (yogacara) aspektusából is adekvátan tárgyalható és kontemplálható.
Elképzelhető, hogy a tudat nem mint "mátrix" jelenik meg, hanem mint "fraktál", és az ontológiai szerkezet (az üresség létmódja) éppen ezért jelenik meg úgy, ahogy, mert a tudat kizárólag csak önhasonlóvá (tehát ürességgé) képes kondicionálni és megjeleníteni magát...?
(...)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
